Fő az egészség! - Diétás Tzatziki szósz (Τζατζίκι)

2013. május 27., hétfő · Posted in ,

A tzatziki szószt nekem nem lenne szabad enni, mert úgy az uborka héja, mint a fokhagyma árt az epémnek és sajnos nem csak én vagyok ebben a helyzetben. Sokáig nem ettem, aztán gondoltam egyet és elkészítettem a saját változatomat. Volt olyan, aki azt mondta, hogy ennek semmi köze az eredetihez, de nekem így is megfelel, pontosabban az eredetit nem tudom megenni, de ezt igen.


Hozzávalók: 
  • 3 uborka
  • 1 cikk fokhagyma, 
  • pár csepp olívaolaj, 
  • citromlé, ízlés szerint, 
  • 6 evőkanál natúr joghurt (2%-os), 
  • só,

Az uborkát alaposan megmostam, majd felületesen meghámoztam. A képen lehet látni, hogy a héja csak csíkokban van meg. Ez az egyik, amiért diétás, ugyanis az epebetegnek az uborkahéj nagyon ártalmas, ezért ezt a megoldást találtam illőnek. Az uborkákat lereszeltem a nagy lyukú reszelőn. Enyhén sóztam, kb.  egy órát állni hagytam, de időnként összekavartam, aztán  kinyomkodtam a levét. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát, meglocsoltam kevés  olívaolajjal és kevés citromlével, majd hozzákavartam a joghurtot. Egy órára hűtőbe tettem, hogy összeérjen.


Kaprot is szoktam bele tenni, de most épp nem volt.

Húsok mellé tálalom, mert kiváló ízvilágot biztosít.

Ezt a receptet a Mrita által továbbadott mozgalomra töltöttem fel.  Itt is köszönöm szépen Neki, hogy rám gondolt!


A Fő az egészség! mozgalom szabályai pedig a következők:
  1. Ha megkaptad a felkérést, tölts fel egy olyan ételt blogodra, vagy honlapodra - a mozgalom logójával együtt - amit egészséges, vagy a megszokottnál egészségesebb módon készítettél el.
  2. Az egyetlen kikötés a recepttel kapcsolatban az, hogy megfeleljen a "Fő az egészség!" mozgalom szempontjainak.
  3. A recept mellett tanácsokat adhatsz egészséges elkészítési módokról, vagy írhatsz alapanyagokról is.
  4. A felkérést 2-3 bloggernek add tovább, akiket erről értesítesz kommentben, vagy e-mailben.
 Akiknek továbbadnám:
 Fogadjátok szeretettel!

5 Responses to “Fő az egészség! - Diétás Tzatziki szósz (Τζατζίκι)”

  1. Köszönöm, hogy gondoltal ram, hamarosan jelentkezem valamivel :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy Gondoltál rám! Hamarosan Én is jelentkezem valamivel:)

    VálaszTörlés
  3. Én is hasonlóan készítem a tzatzikit, pedig nem is diétázunk. Kapor mindig kerül bele, meg még egy kevés bors. És jó sok joghurt. Szeretjük:-)
    Köszönöm szépen, hogy rám is gondoltál! Töröm a fejem, mit is alkossak... sütitéren nem az egészségesség, ami elsőként eszembe jut:-) De megoldom!

    VálaszTörlés
  4. Én fele joghurttal, fele tejföllel szoktam, s van amikor teljesen meghámozom az uborkát, van amikor nem:) Próbáld ki a hamnis tzazikit hónapos vagy más retekből, isteni finom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati - Köszönöm ezt a retkes változatot. Nem is hallottam róla, de érdekes lehet.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.