A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcsös sütik. Összes bejegyzés megjelenítése

Fahéjas rebarbarás sütemény

2016. május 19., csütörtök · Posted in ,

Rebarbara szezonban mindig szoktam rebarbarás sütit sütni. Idén többször is sütöttem. Most ezt a fahéjas változatot hoztam nektek.


Hozzávalók a tésztához:
  • 350 g liszt,
  • 250 g vaj vagy margarin,
  • 100 g cukor,
  • 2 kávéskanál vanília,
  • 1 tasak sütőpor,
  • 3 evőkanál tej,
  • 5 tojás sárgája.

Hozzávalók a feltéthez:
  • 3 evőkanál gríz,
  • hámozott rebarbara,
  • 5 tojás fehérje,
  • 250 g porcukor.


A rebarbarát jól megmostam, meghámoztam és 1 cm vastag karikákra vágtam. Megszórtam cukorral és őrölt fahéjjal.
A száraz anyagokat egy tálba tettem és összekevertem. A tojássárgákat felvertem, hozzáadtam a tejet és a rebarbara levét, amit  a cukrozás után eresztett, majd az egészet a száraz anyagokhoz adtam. Hozzáadtam a pelyhekre vágott vajat és tésztát gyúrtam belőle. Kinyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem úgy, hogy a szélein 1 ujjnyival magasabb széle, pereme legyen. Megszórtam grízzel és rászórtam a rebarbarát. 
Előmelegített sütőbe toltam és közepes lángon kb. 25 percig sütöttem. 
A tojásfehérjékből a cukorral kemény habot vertem és a 25 perc leteltével kivettem a tésztát a sütőből, rákentem a cukorhabot a tetejére, elegyengettem és visszatettem sülni. Amikor a hab a tetején kezdett megbarnulni, szúrópróbával ellenőriztem és kivettem a sütőből. 

Meggyes-mákos piskóta csokival

2016. március 20., vasárnap · Posted in , , ,

Az alap 4 tojásos piskótareceptemet turbóztam fel kicsit és persze ez dupla adag, nagy tepsihez való. Aki a kicsi tepsit használja, annak a 4 tojásos alap receptet ajánlom.


Hozzávalók:
  • 8 tojás,
  • 40 dkg cukor,
  • 50 dkg liszt,
  • 1 tasak sütőpor,
  • 200 ml tej,
  • 8 dkg darált mák,
  • 2 kávéskanál vaníliás cukor
  • 2 üveg kimagolt meggy,
  • 5 dkg csokoládé.

A sütőt előmelegítettem.  A tojásokat külön választottam és a fehérjékből kemény habot vertem, majd félretettem.  
A tojássárgákhoz hozzáadtam a cukrot, a vaníliás cukrot és mixerrel habosra kavartam. Utána hozzáadtam a mákot és apránként a lisztet is, amiben előzőleg elkevertem a sütőport. Hozzáadtam a tejet és csomómentesre kavartam. 
A keményre vert habot óvatosan beleforgattam a tojásos masszába, amit sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem. Rászórtam a lecsepegtetett meggyet, majd az apróra vágott csokit és előmelegített sütőben megsütöttem.

Meggyes boci szelet

2016. március 18., péntek · Posted in , , , ,


Hozzávalók:
  • 36 dkg liszt,
  • 32 dkg cukor,
  • 6 evőkanál kakaó,
  • 2 dl tej,
  • 2 dl olaj,
  • 8 tojás,
  • 1 sütőpor. 
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 50 dkg tehéntúró,
  • 20 dkg cukor,
  • 5 dkg gríz,
  • 1 tojás
  • 2 üveg kimagolt meggy.
A sütőt előmelegítettem. 

A 8 tojást szétválasztottam, a sárgákhoz hozzáadtam a cukrot és habosra kavartam. Hozzáadtam a kakaót, a lisztet, amiben előzőleg elkevertem a sütőport, az olajat, majd a tejet és csomómentesre kavartam. Utána hozzáadtam a kemény habbá vert fehérjéket és sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem.

A tehéntúrót egy tálba tettem, hozzáadtam a tojást, a grízt és a cukrot, majd jól elkavartam. Kiskanállal a tepsibe öntött masszába szaggattam, majd rászórtam a lecsepegtetett meggyet. 

Előmelegített sütőbe toltam és lassú tűzön megsütöttem.

Meggyes piskóta

2016. január 14., csütörtök · Posted in , ,


Hozzávalók:
  • 3 tojás,
  • 9 evőkanál olaj,
  • 15 evőkanál cukor,
  • 12 evőkanál joghurt (2%-os),
  • 1/2 tasak sütőpor,
  • 375 g liszt,
  • kimagolt meggy.
A tojásokat a cukorral habosra kavartam, hozzáadtam az olajat és a joghurtot és a lisztet, amiben előzőleg elkevertem a sütőport. Csomómentesre kavartam, majd a masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem. Rászórtam a kimagolt és lecsepegtetett meggyet, majd előmelegített sütőben megsütöttem.

Meggyes-mákos piskóta

2015. november 9., hétfő · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 4 nagy tojás,
  • 25 dkg liszt,
  • 25 dkg cukor,
  • 1/2 tasak sütőpor,
  • 1 csipet só,
  • 100 ml tej (1,5%-ost használtam),
  • 10 dkg darált mák,
  • 1 üveg kimagolt meggybefőtt.

A tojásokat szétválasztottam, a tojásfehértjékből kemény habot vertem és félretettem. A tojássárgákhoz hozzáadtam a cukrot és habosra kavartam. Utána hozzáadtam a mákot, apránként a tejet és a lisztet, amiben előzőleg elkavartam a sütőport. Hozzáadtam a tojásfehérjét és óvatosan, kanállal beleforgattam. A masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, rászórtam a kimagolt, lecsepegtetett meggyet és előmelegített sütőben megsütöttem.

Kakaós-meggyes kalács

2015. szeptember 22., kedd · Posted in , , , ,

A jól bevált kalács receptemet készítettem el, most viszont kakaós-meggyes tölteléket tettem bele. 


Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg fehér liszt (000, kalácsnak való),
  • 1 tasak száraz élesztő (de lehet egy kocka, 25 g friss élesztő),
  • 2 tojás sárgája,
  • 5 pupozott evőkanál cukor,
  • 80 g olvasztott margarin,
  • 1 mk só,
  • 3,5 dl tej (1,5%-os, vagy 3,5%-os).
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 2 tojás fehérje,
  • 10 dkg cukor,
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaó,
  • meggy.
A kenéshez:
  • 1 tojás sárgája 

A lisztet a dagasztó tálba tettem, hozzáadtam a sót, a cukrot és a száraz élesztőt és jól összekavartam. A tojássárgákat felvertem, hozzáadtam a langyos tejet és az egészet a liszthez adtam, majd tésztát gyúrtam belőle. Jó könnyű, nem ragacsos tésztát kell kapjunk és ha kell, még lehet hozzáadni egy kevés lisztet, amíg a táltól és a kezünktől is elválik. Ekkor apránként, nagyon kis adagokban elkezdtem hozzáadni és beledolgozni az olvasztott margarint. 

Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem. Utána lisztezett munkalapon kicsit átgyúrtam, majd téglalap alakúra kinyújtottam. A tojásfehérjékből és a cukorból kemény habot vertem, hozzáadtam a kakaót és az egészet a kinyújtott tésztára kentem, majd rászórtam a kimagolt és lecsepegtetett meggyet. Óvatosan feltekertem és kicsit megcsavartam, majd sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem. A tetejét megkentem tojássárgával, majd előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöttem.

Barackos-szilvás gyümölcslepény dióval

2015. augusztus 2., vasárnap · Posted in , , , ,

Tepsi mérete: 40x29 
Ez egy dupla adag. Aki a kis, hagyományos tepsiben süt, az a mennyiség felét készítse el.



Hozzávalók a tésztához:
  • 40 dkg liszt,
  • 4 tojás,
  • 30 dkg cukor,
  • 1 csomag sütőpor,
  • 20 dkg darált dió,
  • tej (kb. 250 ml, 1,5%-os).
Hozzávalók a tetejére:
  • kevés búzadara (kb. 1 evőkanál),
  • barack,
  • szilva,
  • kevés cukor,
  • kevés őrölt fahéj.

A tojásokat a porcukorral habosra kavartam. Hozzákavartam a lisztet, amelyet előzőleg összekavartam 1 csomag sütőporral, a darált diót és annyi tejet, hogy galuska sűrűségű tésztát kapjak. Ez nekem kb. 250 ml volt. A masszát sütőpapírral kibélelt  tepsibe öntöttem, tetejét megszórtam búzadarával, ráhelyeztem a cikkekre vágott barackot és szilvát.  A szilvákat a lyukas felükkel felfelé tettem a tésztára és minden mag helyébe szórtam egy kis fahéjas cukrot. Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem. 


Kakaós-barackos piskóta

2015. július 17., péntek · Posted in , , ,

Nagyon szeretjük a piskótát, minden jóval megrakva. Sok piskótarecept van már a blogomon, kb. 30, de ilyen még nincs.  


Hozzávalók:
  • 30 dkg cukor,
  • 30 dkg liszt,
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor,
  • 1 tasak sütőpor,
  • 15 dkg margarin (72%-os),
  • 1 evőkanál tej,
  • 5 tojás
  • 1/2 kg őszibarack.
A tojásokat szétválasztottam és a fehérjékből kemény habot vertem, majd félretettem. A sárgákhoz hozzáadtam a margarint és a cukrot, majd habosra kavartam. Utána hozzáadtam a kakaóport és a sütőporos lisztet. Az egészet csomómentesen elkavartam, beleforgattam a tojások kemény habját, majd sütőpapírral kibélelt, 35x30-as tepsibe öntöttem. 

A barackokat megmostam, cikkekre vágtam és egymás mellé szépen sorban, ráhelyeztem a tésztára. Én nem szoktam lehajazni a barackot, szerintem szükségtelen. Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütöttem. 

Aki gondolja, tehet bele vaníliacukrot is.

Meggyes lepény

2015. július 12., vasárnap · Posted in , ,

Egy 32 éve megjelent receptet próbáltam ki ma, ami nagyon finom süteményt eredményezett. Igaz, hogy én ma csak a féladagot készítettem el, de ez nem vesz el az értékéből. 10 perc alatt el lehet készíteni és máris mehet a sütőbe. Eléggé omlós és gyümölcs is van benne bőven, így nem lehet szépen vágni, de az íze kárpótolja a látvány hiányát. A porcukrot róla elhagytam, mert úgy gondolom elég édes és a látványon sem javít, de aki gondolja, megszórhatja nyugodtan.


Hozzávalók:

  • 2 tojás,
  • 10 dkg margarin,
  • 25 dkg cukor,
  • 10 dkg darált dió,
  • 20 dkg liszt,
  • 1 sütőpor,
  • 2 dl tej,
  • ½ kg meggy.

A tojásokat habosra keverjük a margarinnal, hozzáadjuk a cukrot, a darált diót, a sütőporral elkevert lisztet, majd a tejet, jól összekeverjük, kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, cseresznyével vagy meggyel sűrűn megrakjuk, és úgy sütjük, akár a piskótatésztát. Ha kihűlt, kockára vágjuk, porcukorral meghintve fogyasztjuk.

Dolgozó Nő – 1983 június

Eredményhirdetés - Cseresznyés, meggyes sütemény játék

2015. július 10., péntek · Posted in , , , , , , , ,

Eljött ez a nap is. Köszönöm szépen mindenkinek, aki fáradozott, sütött és beküldte a remek alkotását. Nagyon sok szép és finom receptet kaptam, biztosan ti is van miből válogassatok itt. 17 jelentkezés érkezett, remélem nem hagytam ki senkit. Ha mégis, kérném szóljon.

Nos akkor lássuk a remekműveket :)

1. Katalin - Katalin konyhája - Cseresznyés pite


2. Éva - Takarékos konyha - Meggyes keksz


3. Rozmaring & ibolya - Cseresznyés túrótorta



4. Pogács Katalinnak nincs blogja, ezért ő receptet és képet küldött a Túrós-meggyes lepényről:


Hozzávalók:

  • 30-40 dkg meggy,
  • 50 dkg tehéntúró,
  • 3 dl tejföl,
  • 4 db tojássárgája,
  • 1 dl étolaj,
  • 10 dkg finomliszt,
  • 2 dl kristálycukor,
  • 3 csomag vaníliás cukor,
  • 1 csomag vaníliás pudingpor (főzős),
  • ½ csomag sütőpor,
  • 4 db tojásfehérje.
A meggyet megmosom, kimagozom, és szűrőn lecsepegetem.

A tehéntúróhoz adom a tejfölt, a tojások sárgáját és az étolajat. A liszthez keverem a kétféle cukrot, a pudingport és a sütőport. A túrós masszához keverem a lisztes keveréket. A tojások fehérjét kemény habbá verem, és beleforgatom a túróba.

Egy magasabb falú tepsit kibélelek sütőpapírral úgy, hogy a peremére is jusson a papírból. Vékonyan megkenem a papírt étolajjal. A túrós masszát beleöntöm a tepsibe, és rádobálom a meggyet. Előmelegített sütőben, középső rácsmagasságon, 3-as fokozaton megsütöm a tésztát.

5. Kavics - Pihe-puha túrótorta meggyel


6. Csak úgy mint otthon - Könnyű meggyes 

 
7. Ildikó konyhája - Egyszerű kevert meggyes 


8. Csigabige - Csigabige konyhája - Tejfölös kevert süti meggyel, málnával és ribizlivel 



9. Roza - Szőlőhegyi mesék - Meggyes-vaníliakrémes, leveles-vajas, szögletes kosárkák


10. Melinda Sásdi - Habverő és fakanál - Túrós meggyes kigyó rétes


11. Gerdi - Gerdisüti - Sajttorta és társai



12. Konyhavirtuóz - Fekete erdő muffin



13. Andrea Papikné Veress - AranyTepsi - Könnyű meggyes sütemény


14. Ágostonné Szőcs Anna - A Parokia konyhájából - Meggyes hármas 


15. Vicuska - Legjobb receptjeim - Szerzetesi kunyhó torta


16. A konyha világa - Ceresznyés rácsos kocka  



17. Karamella - Nagycsaládunk kis konyhája - Rumos - meggyes - pudingos süti


Szerettem volna mindenkinek ajándékot küldeni, de sajnos ez lehetetlen. Végül úgy döntöttem, hogy három nyertes lesz. Remélem nem veszitek rossz néven, hogy nem jutott mindenkinek egyforma ajándék. És most lássuk kinek kedvezett Fortuna és mit nyert.
1 nyeremény, mondjuk úgy, a fődíj:  

Ázsiai főzőiskola kezdőknek és haladóknak 


aki kapja:
 Csigabige - gratulálok!

2-ik nyeremény

 Erdélyi Konyha Főzőiskola 26 szám - Terítéken a gyümölcs
Erdélyi konha Finom falatok 39 szám - Csapjunk bele a lecsóba
Erdélyi Konyha Konyhatündér 31 szám -Gyümölcshozó június


aki kapja
 Katalin - gratulálok!

3-ik nyeremény

Erdélyi Konyha Főzőiskola 27 szám - Nyári asztalra friss ízek, illatos fogások
Erdélyi Konyha Konyhatündér 32 szám - Forró napok, hűsítő finomságok

aki kapja
Ani - gratulálok!
 

Köszönöm szépen mindenkinek a játékot! A nyerteseket pedig megkérem írják meg a címüket emailben, mert hétfőn szeretném postázni a nyereményeket :)

Csokis meggyes piskóta

2015. június 28., vasárnap · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 20 dkg porcukor,
  • 4 tojás,
  • 1/2 tasak sütőpor,
  • 5 evőkanál tejföl,
  • só,
  • 75 dkg friss meggy,
  • kb. 10 dkg csokoládé.
A tojások sárgáját  a cukorral habosra kavartam, majd belekavartam a tejfölt, sót, és margarint. A tojások kemény habját és a lisztet fokozatosan szintén a masszához adtam. Ezután a masszát kilisztezett tepsibe töltöttem. A megmosott meggyet egyenletesen a tészta tetejére raktam.


A csokoládét apróra vágtam és egyenletesen a tésztára szórtam.



Előmelegített sütőben, közepes tűznél kb. 40 perc alatt megsütöttem.  A csokoládé szépen megolvad a sütés alatt, majd ismét megkeményszik és ropogós lesz.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.