A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészták. Összes bejegyzés megjelenítése

Pizzakenyér

2014. július 17., csütörtök · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 1 egész és még 1/2 bögre langyos víz,
  • 2 tk porélesztő,
  • 3 egész és még 1/3 bögre liszt,
  • 2 tk só
  • 1,5 tk cukor,
  • reszelt sajt,
  • apróra vágott kápia paprika,
  • apróra vágott kolbász,
  • 1 ek olíva olaj.
A lisztet és a többi száraz anyagot az élesztővel együtt tálba tettem, apránként hozzáadtam a langyos vizet és tésztát gyúrtam belőle. Letakarva, meleg helyen 1 órát kelesztettem. Lisztezett munkalapon kicsit átgyúrtam, majd apránként hozzáadtam a paprikát, belegyúrtam, majd hozzáadtam az apróra vágott kolbászt és azt is belegyúrtam. Utána lisztezett munkalapon (aránylag) négyszögletesre nyújtottam, kb 1 cm vastagra. Rászórtam a reszelt sajtot, a széleit behajtogattam, hogy ne folyjon ki a sajt, majd felcsavartam. Sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem és megsütöttem. Amikor már szép piros volt, kivettem, megkentem az 1 ek olajjal és még 3 percre visszatettem.


Házi pizzaszósszal tálaltam, de lehet ketchupot is tenni rá, kinek mi tetszik jobban. Legközelebb szeretnék olívabogyót és hagymát is adni hozzá és a sajtot beledolgozom a tésztába.


Juhtúrós lángos

2014. július 14., hétfő · Posted in , ,

Még sosem sütöttem lángost, pedig nagyon szeretem. Enni is ritkán szoktam. Most viszont eljött az ideje, hogy kipróbáljam a lángossütést :) 


Hozzávalók:
  • 50 dkg finomliszt,
  • 2 dl víz,
  • 1 dl tej,
  • 1 tasak száraz élesztő,
  • 1 teáskanál cukor,
  • 1 tk só
  • juhtúró.
A lisztet tálba öntöttem, belekevertem a sót, a porélesztőt, a cukrot és jól elkevertem. Hozzáöntöttem a langyos tejes vizet, majd összedolgoztam. 30 percig állni hagytam, utána lángosokat formáltam belőle, közepüket megtöltöttem juhtúróval, összehajtogattam és bő, forró olajban megsütöttem.Nagyon ízlett mindenkinek. Azt hiszem még fogok ilyent készíteni :)

Hagyományos foszlós francia péksütemény mákkal és dióval töltve

2014. április 29., kedd · Posted in , ,

Vicuskának tartozom hálával ezért a receptért. Amint ígértem a blogján, el is készítettem Húsvétra. Nagyon nagy sikere volt, kb. 20 percet tartott :)  Szétkapkodták. Rendkívül finom, igazi foszlós tészta.


Hozzávalók:
  • 2,5 dl tej,
  • 2 dkg friss élesztő (én egy tasak száraz élesztőt használtam, ami 500 g liszthez való),
  • 3 tojás,
  • 4 evőkanál cukor,
  • 250 g vaj mikrohullámúban megolvasztva és szoba-hőmérsékletűre visszahűtve,
  • 450 g liszt,
  • só.
Töltelék:
  • 100-150 g szoba-hőmérsékletű vaj,
  • minden nyújtott lapra ízlés szerint cukor, 
  • ízlés szerint őrölt mák és dió.
Én kicsit másképp készítettem a tésztáját, de az eredmény ugyanaz lett. A liszthez hozzáadtam a cukrot, a száraz élesztőt, a sót és jól elkavartam. Felvertem a tojásokat, hozzáadtam a liszthez és elkavartam. Apránként hozzáadva a langyos tejet, tésztát gyúrtam belőle, majd apránként hozzáadtam az olvasztott vajat is és készre gyúrtam. Puha, könnyű tésztát kaptam belőle. Meleg helyen, letakarva 35 percig kelesztettem. Kelesztés után 4 részre osztottam a tésztát. Mindegyiket vékonyra nyújtottam és megkentem vajjal (nem szabad megolvasztani), majd megszórtam a cukorral, dióval és mákkal. A hosszabb oldalától feltekertem, kettő és félujjnyi szeletekre vágtam (kb.), vagyis igyekeztem :). 

Sütőpapírral kibélelt tepsire tettem, és előmelegített sütőben készre sütöttem. Tálaláskor megszórtam porcukorral. Ez a művelet ellenkezik az elveimmel, de most kellett, mert kevésnek bizonyult a cukor, amit a töltelékhez szórtam :) 

Isteni finom, mindenki imádta :)

Hagymás kenyér

2014. március 17., hétfő · Posted in ,

Nálunk mindenki szereti a hagymás kenyeret, ezért elég gyakran sütök ilyent.


Hozzávalók:
  • 60 dkg BL 55-ös kenyérliszt,
  • 1 csomag száraz élesztő,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • kb. 3-4 dl langyos víz (nekem 3 dl-t vett fel),
  • 3 kávéskanál só,
  • 4 közepes fej vöröshagyma (felaprítva és olajon megpirítva),
  • 3 evőkanál olaj + amennyit felvesz a hagyma pirítása,
  • 1 kk őrölt kömény,
  • 1 kk pirospaprika.

A lisztet egy dagasztótálba tettem, beleszórtam az élesztőt, a sót, a cukrot, a köménymagot, a pisorspaprikát és összekavartam. Kevés olajon megpirítottam az apróra vágott hagymát és olajostól együtt hozzáadtam a liszthez. Jól összekavartam, hozzáadtam a 3 ek olajat, maj a langyos vízzel tésztát gyúrtam belőle.  Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem. Utána lisztezett deszkán finoman átgyúrtam, két részre osztottam, veknit formáltam belőlük és egy éles késsel kicsit bevágtam a tetejüket. Majd sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem. Előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem.


Lekváros táska

2014. február 17., hétfő · Posted in ,


Hozzávalók: 
  • 1/2 kg liszt,
  • 2,5 dl langyos tej (nekem ennyit vett fel),
  • 1 tasak száraz élesztő,
  • 1 tojás + 1 sárgája,
  • 1 kk vaníliás cukor,
  • 4 ek kristálycukor,
  • 3 ek olíva olaj,
  • 1 tojásfehérje a kenézhez.
A lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot egy tálba tettem, hozzáadtam a száraz élesztőt és jól összekavartam. Hozzáadtam az olajat, az enyhén felvert 1 tojást+tojássárgát, majd a langyos tejjel tésztát gyúrtam belőle. A szokásos módon megkelesztettem. Utána fél centi vastagra nyújtottam, majd a vágóval (ami a képen látható) kivágtam. A vágó másik (recés) felére tettem a kör alakú tésztát, közepébe fék kk lekvárt tettem, majd összzártam a vágót, így a recés széle összeragadt és kész volt a táska. Megkentem a táskák tetejét tojásfehérjével.


Sajnos sütéskor nem maradt meg a szép recés széle, de annyi baj legyen! Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Rácsos pizza

2013. október 26., szombat · Posted in , , , ,


Hozzávalók a tésztához:
  • 500 g 405-ös liszt,
  • 300 ml langyos víz,
  • 1 tasak száraz élesztő,
  • 1 kk só,
  • 1 kk cukor,
Hozzávalók a feltéthez:
A lisztet egy keverőtálba tettem, hozzáadtam a sót, a cukrot, a száraz élesztőt és jól összekavartam az egészet. Folyamatosan kavargatva hozzáadtam a langyos vizet, majd finoman összedolgoztam. Letakarva, meleg helyen hagytam kb. 10 percet kelni, majd finoman átdolgoztam és ugyancsak letakarva, meleg helyen hagytam még 30 percet kelni. 


Utána lisztezett felületen finoman átdolgoztam, kb. 30 %-át félretettem. A nagyobbik részét kinyújtottam és sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem. A kisebbik részéből rudacskákat sodortam, összecsavartam és rácsot formálva rátettem a pizzalapra. a "rácsok" között megkentem pizzaszósszal, rászórtam a kockára vágott mortadellát, a kockára vágott sajtot és az olívabogyót. Előmelegített sütőben, közepes lángon, kb. 50 perc alatt megsütöttem. 



Tapasztalatcsere a kelt tésztákról, kelesztésről

2013. szeptember 30., hétfő · Posted in ,

Tapasztalatcsere a kelt tésztákról, kelesztésről

Egy kis beszélgetésre hívlak benneteket, kedves háziasszonyok. Ez nekem egy fontos téma és bár a helyzet magaslatán vagyok, tudok kelt tésztákat készíteni, mégis úgy érzem, hogy jól jönne egy kis tanulás még, a meglévő tapasztalat mellé.

Én úgy szoktam keleszteni a tésztát, hogy a friss élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatom, majd az egészet hozzáadom a száraz anyagokhoz, meggyúrom a tésztát és nejlonzacskóba csomagolva (gyúróedényestől együtt) és meleg helyen 30 – 60 percet kelesztem.

Többször jártam úgy, hogy kelesztés után, annak ellenére, hogy felnőtt rendesen a tészta, elég nehezen lehetett nyújtani, ugyanis hólyagos volt és ugrott össze. Ezt én annak tudtam be, hogy túlkelesztettem, de nem vagyok benne biztos, hogy helyes a feltevésem.

Ti hogyan szoktátok a kelt tésztát készíteni?

Kolbászos, juhtúrós focaccia

2013. augusztus 28., szerda · Posted in , , ,



Hozzávalók:
  • 560 g liszt, 
  • 2 csipet só, 
  • 1 tasak porélesztő, 
  • 340 ml víz, 
  • 6  ek. olívaolaj. 
A tetejére:

A lisztet egy tálba tettem, hozzákevertem a sót és a szárított élesztőt, majd hozzáadtam az olívaolajat és apránként a langyos vizet is, miközben összedolgoztam. Miután összeállt, még további 5 percig dagasztottam. Egy rugalmas, könnyű tésztát kaptam belőle, amit szétlapítottam, olívaolajjal kikent  sütőpapirra tettem egy négyszögletes tepsibe. Konyharuhával letakartam és 30 percet kelesztettem. Utána megkentem csilleive, elhelyeztem rajta az apró darabkákra vágott kolbászt, majd rászórtam a darabos juhsajtot. Előmelegített sütőben megsütöttem. 

Nagyon egyszerű, hamar elkészül és rendkívül finom! Próbáljátok ki. 

Fényes almás sütemény

2013. augusztus 4., vasárnap · Posted in , ,

Ez a sütit már megjelent a régi blogomon, itt. Most viszont nyári almával készítettem és fehér liszttel, a margarin helyett pedig vajat használtam.


Hozzávalók a tésztához:
  • 60 dkg finomliszt,
  • 1 tasak szárított élesztő,
  • 150 ml langyos tej,
  • 10 dkg cukor,
  • 2 tojás,
  • 20 dkg vaj,
  • negyed kk. só,
A töltelékhez:
  • 70 dkg reszelt alma (nyári alma),
  • 10 dkg cukor,
  • őrölt fahéj ízlés szerint (én kb. 2 kávéskanálnyit tettem hozzá),
  • zsemlemorzsa (hogy jól eltakarja a tésztát)
A tetejére:
  • 1 tojás felverve
A lisztet egy keverőtálba tettem, hozzáadtam a szárított élesztót, a sót, a cukrot és jól összekavartam. Belevágtam a vajat, majd hozzáadtam a langyos tejet jól összegyúrtam. Kb. 1/2 órát pihentettem meleg helyen.

Amikor a tészta már majdnem duplájára kelt, ketté osztottam úgy, hogy az egyik fele kicsit nagyobb legyen, mondjuk 60 - 40% arányban. Egy normális méretű tepsit kibéleltem sütőpapírral. A tészta egyik  egyik részéből akkora lapot nyújtottam, amekkora a tepsi alja és még kb. 1 ujjnyi az oldalain. Kibéleltem vele a tepsit, majd helyenként enyhén megszurkáltam villával. Erre a lapra annyi zsemlemorzsát szórtam, amennyi a lapot jól betakarta. Ehhez a nyári almához kicsit több zsemlemorzsa szükséges, mert a nyári alma sokkal vizesebb. Rátettem a reszelt almát egyenletesen elosztva, rászórtam a 10 dkg cukrot és a fahéjat.

Kinyújtottam a másik lapot is, akkorára, hogy a tésztát betakarja és ráhelyeztem a reszelt almára, szépen elegyengetve, hogy a szélein ne jöjjön ki az alma.

A tetejét megszurkáltam villával, utána megkentem a felvert tojással. Ettől lesz fényes, ahogyan a neve is jelzi. Előmelegített sütőben, lassú tűzönpirosra  sütöttem.


Pizzás csiga

2013. március 17., vasárnap · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt, 
  • 1 db 2,5 dkg-os élesztő
  • 250 ml víz,
  • 1 tojás,
  • 2 evőkanál olíva olaj
  • 2 kk. só,
  • 1 kk. cukor.
A töltelékhez:
  • házi csillei mártás (akinek nincs, az használjon ketchupot)
  • fekete olívabogyó kimagolva és apróra vágva,
  • reszelt sajt,
  • apróra vágott szalámi.


Az élesztőt 150 ml langyos vízben felfuttattam, amihez előzőleg hozzáadtam az egy kk. cukrot. A lisztet egy tálba tettem, hozzáadtam a sót, a tojást és a két kanál olajat, majd a felfuttatott élesztőt, és végül a maradék vizet. Jól összedolgoztam, addig, amíg egy jó, nem ragadó tésztát kaptam. Egy órát letakarva, meleg helyen pihentettem amíg duplájára kelt.

Ekkor a tésztát lisztezett deszkát finoman átgyúrtam. Két részre osztottam. Mindegyik részt lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtottam, vékonyan megkentem házi csillei mártással, rászórtam  a feltétet, összecsavartam, két ujjnyi vastagra vágtam és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyeztem. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Duna - Il Danubio

2013. február 19., kedd · Posted in ,

Ezt a receptet több olasz blogon láttam. Ott a sós változata volt elkészítve, de írták, hogy lehet édesen is készíteni. Végül Violly receptjét választottam és az édes változatát készítettem el. 

Violly, grazie mille!

Hogy miért Duna a neve? Ne kérdezzétek mert én sem tudom. Ők így közölték én meg nem fogom megváltoztatni. 

Hozzávalók a tésztához:
  • 400 g liszt (000),
  • 1 kocka friss élesztő,
  • 200 ml langyos tej,
  • 1 egész tojás,
  • 50 g cukor,
  • 50 g margarin,
  • 1/4 kk só,
  • 1 tasak vaníliás cukor.
Hozzávalók a krémhez:
  • 300 g tehéntúró,
  • 100 g cukor,
  • 2 tasak vaníliás cukor,
  • 1 tojás,
  • 50 g mazsola,
  • kevés cukros víz,
  • rumaroma
A tetejére:
  • 1 egész tojás felverve,
  • kevés cukor.

Az élesztőt 100 ml langyos cukros tejben felfuttattam. A lisztet és a többi hozzávalókat a dagasztó tálba tettem, hozzáadtam az élesztős tejet és a maradék 100 ml tejjel tésztát gyúrtam belőle. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem. Amíg kelt, a mazsolát beáztattam egy kevés cukros vízbe, amihez hozzáadtam a rumaromát. A krémhez valókat egy keverőtálba tettem és csomómentes krémet kevertem belőle, majd hozzáadtam a mazsolát is. Utána a tésztát lisztezett deszkát finoman átgyúrtam és 19 egyenlő részre osztottam. Mindegyik darabkát kinyújtottam és a közepére tettem egy kk krémet, majd batyut csináltam belőle és az összefogott részével lefele, beletettem az előzőleg sütőpapírral kibélelt kerek formába. Körkörösen elhelyeztem mind a 19 darabot, majd a tetejét megkentem a felvert tojással és rászórtam egy kevés cukrot. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Fahéjas lengyel perec

2013. február 10., vasárnap · Posted in ,


Hozzávalók:
  • 550 g liszt,
  • 100 g margarin,
  • 250 ml tej,
  • 25 g friss élesztő,
  • 75 g cukor,
  • 1 csipetnyi só, 
  • 1 vanília.
 A kenéshez:
  • 50 g félig olvasztott margarin,
  • 1 ek őrölt fahéj
  • 1 ek cukor,
  • 1 vanília
A locsoláshoz:
  • 100 ml víz,
  • 2 ek cukor.
A tejet meglangyosítottam, hozzáadtam egy kanál cukrot, elkevertem benne az élesztőt és hagytam felfutni (kb. 10 perc). A lisztet, a cukrot, a sót és a vaníliát egy tálba tettem, hozzáadtam az élesztős tejet, összekavartam, majd hozzáadtam az olvasztott (de nem forró) margarint és meggyúrtam. Meleg helyen, letakarva duplájára kelesztettem.


A tésztát kétfelé osztottam. Lisztezett deszkán fél centi vastagságú, téglalap alakúra nyújtottam. A félig olvasztott margarinhoz hozzáadtam a cukrot, a vaníliát, és az őrölt fahéjat, összekavartam és rákentem a tészta felére. Óvatosan összehajtottam és csíkokra vágtam, majd a fenti képen látható módon pereceket készítettem. Megint be kell vallanom, hogy ezt is gyakorolni kell, mert három perec lett elfogadható, a többinek a formája bizony nem a legjobb, de igyekszem :)
Előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Miután kivettem, meglocsoltam a cukros sziruppal. 

Szerb perec

2013. január 27., vasárnap · Posted in ,

Bevallom szép perecet készíteni nem egy egyszerű dolog. Nemrég elnéztem a perecest milyen ügyesen és gyorsan sodorja a pereceket. Gondoltam nekem is egyből sikerül :) Szóval próbálkoztam és a 14 perecből kettő üti meg a mércét. A többi se eldobni való, de bizony ezt gyakorolni kell még.


Hozzávalók:
  • 80 dkg liszt,
  • 200 ml víz,
  • 200 ml langyos tej,
  • 100 ml olaj,
  • 1 kk cukor,
  • 1 kk só,
  • 50 g friss élesztő.
A kenéshez:
  • 1 felvert tojás
A sós péphez:
  • 3 ek liszt, 
  • 1 ek só.
Az élesztőt a langyos, cukros tejben hagytam felfutni. Addig a lisztet összekevertem a sóval és az olajjal. Hozzáadtam az élesztős tejet és a langyos vízzel addig dagasztottam, míg jó puha tésztát kaptam, ami nem ragadt a kezemhez. 30 percig meleg helyen kelesztettem. Utána elkezdődött a művészkedés :) Vagyis a tésztát elosztottam és pereceket sodortam belőle. Majd a felvert tojással megkentem, előmelegített sütőbe toltam. Amíg sült, elkészítettem a sós pépet, kb. 10 perc sütés után kivettem a sütőből, meglocsoltam a péppel, visszatettem a sütőbe és pirosra sütöttem. Nagyon finom, ajánlani tudom mindenkinek.


Foszlós vajas kalács

2012. december 10., hétfő · Posted in ,


Ez a kedvenc kalács receptem. Mindig ezt szoktam elkészíteni és ajánlom nektek is. Nem csak a neve foszlós, az állaga is.


Hozzávalók:
  • 50 dkg fehér liszt (000, kalácsnak való),
  • 1 kocka friss élesztő (25 g),
  • 2 tojás sárgája,
  • 4 ek cukor,
  • 80 g margarin,
  • 1 mk só,
  • 3,5 dl tej (1,5%-os, de 3,5%-os is nagyon jó).
A kenéshez:
  • 2 tojás sárgája (nekem egy nem volt elég).
Egy deci meleg tejben egy  evőkanál cukorral felfuttattam a friss élesztőt. A meleg lisztet egy tálba tettem, és mélyedést készítettem a közepébe. Beleöntöttem a felfuttatott élesztős tejet, és a körülötte lévő lisztből csak annyit kevertem mellé, hogy galuska állagú legyen. A tetejét megszórtam egy kis liszttel, letakartam, és meleg helyen kb. 20 percig kelesztettem. 

Amikor már duplájára nőtt, az egészet összedolgoztam a maradék langyos tejjel, a tojássárgákkal és a cukorral. Jó sokáig dagasztottam, de ahhoz, hogy  a kezem és a tál oldala is tiszta legyen, még adnom kellett hozzá kevés lisztet. Akkor 2-3 adagban beledolgoztam az olvasztott vajat, és addig gyúrtam, amíg a tészta az egészet be nem itta. Az eredeti receptben úgy írja, hogy addig kell dolgozni, amíg a tészta szép hólyagos nem lesz, de én fél órát bírtam dagasztani, a tészta viszont nem lett hólyagos. Ez nem gond, hisz így is nagyon finom, foszlós lett. Meleg helyen letakarva duplájára kelesztettem.
Lisztezett deszkára borítottam, lazán átgyúrtam és három részre osztottam. Lazán, rázogatva három egyenlő hosszúságú-vastagságú rudat formáztam belőlük, és szépen összefontam őket. A két végét alulra hajtottam,  hogy jobban mutasson. Sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem és letakarva még kb. 20 percig kelesztettem.  A tetejét megkentem tojássárgával, és előmelegített sütőben 200 fokon kb. 40 perc alatt aranyszínűre sütöttem.  Kiborítottam a formából, és rácsra téve hagytam kihűlni.


Vajas sajtos kockák (pogácsa)

2012. november 15., csütörtök · Posted in , , ,

Ez pohárral szaggatott kerek pogácsa lenne reszelt sajttal a tetején, de bevallom őszintén, nagyon unom már a szaggatást és a vele járó macerát, ezért gondoltam egyet és újítottam. Pont olyan finom mint a másik, ráadásul pofon egyszerű, gyorsan megy és szerintem elfogadható az eredmény. 


Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 dl tej,
  • 2 egész tojás (egy a tésztába, egy a tetejére)
  • 2,5 dkg élesztő,
  • 2 kk só,
  • 1 kk  cukor,
  •  sajt.
Az élesztőt a cukros tejben felfuttattam,  hozzávalókat egy tálba tettem, hozzáadtam az élesztős tejet és összegyúrtam. Meleg helyen, kevés liszttel megszórva egy órát pihentettem.  Lisztezett deszkán kinyújtottam, négyszer hajtogattam a szokásos módon. A végén kinyújtottam 1 cm vastagra, megkenem tojással a tetejét, kockára vágtam és mindegyik kocka tetejére tettem egy darabka Gouda sajtot. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Az eredeti recept itt található.

Tepertős pogácsa

2012. október 25., csütörtök · Posted in ,

Édesanyám receptes füzetéből származik a recept. Régebb nagyon sokszor volt az asztalunkon ez a nagyon finom pogácsa, én viszont most sütöttem először és bevallom őszintén, ezt még bizony gyakorolnom kell. Nem mondom, hogy rossz lett, de nem az igazi. 

Hozzávalók:
  • 40 dkg tepertőkrém,
  • 50 dkg liszt,
  • 1 dkg élesztő,
  • 2 dl tej,
  • 2 evőkanál fehér bor,
  • 4 evőkanál tejföl,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • 1 kávéskanál só,
  • bors, ízlés szerint,
  • 1 tojássárga a kenéshez

Az élesztőt a langyos, cukros tejben hagytam felfutni. A lisztet és a többi hozzávalókat (a tepertőkrémen kívül) egy tálba tettem, összekevertem, majd hozzáadtam az élesztős tejet és jól összedagasztottam. Egy óra alatt meleg helyen duplájára kelesztettem. Lisztezett munkalapon kinyújtottam, rákentem a tepertőkrém egy részét, ketté hatottam, ismét kinyújtottam és megkentem tepertőkrémmel, ezután megint hajtogatás és nyújtás következett addig, amíg elfogyott a tepertőkrém. Letakarva, meleg helyen még fél órát kelesztettem, utána kinyújtottam ujjnyi vastagra, a tetejét éles késsel  bevagdaltam, megkentem tojássárgával és egy megfelelő pohár segítségével pogácsákat vágtam belőle. Előmelegített sütőben megsütöttem.

Mákos kalács

2012. augusztus 31., péntek · Posted in , ,

A gyerekek kedvence, a mákos süti :) Most mákos kalácsot készítettem nekik. Ismét elnézést kell kérnem a tálalásért, de vidéken abból gazdálkodunk ami van és úgy, ahogy lehet. Ebből az adagból 2 db kalács készül. Nekem nem volt két kalácsformám, így a nagy tepsibe tettem. Végül is jó lett, nem hasadt ki csak nincs meg az a kalács formája. 


Hozzávalók a tésztához:
  • 1 kg liszt, 
  • 5 dkg friss élesztő, 
  • 5 dl langyos tej, 
  • 10 dkg puha vaj, 
  • 10 dkg cukor, 
  • 2 tojás,
  • 1 mokkáskanál só. 
Töltelék: 
  • 3 felvert tojásfehérje
  • 20 dkg darált mák,  
  • 20 dkg cukor, 
A kenéshez:
  • 2 tojás sárgája. 


Kevés langyos tejhez hozzáadtam 2 kk cukrot és felfuttattam benne az élesztőt. A lisztet egy tálba tettem, hozzáadtam a puha vajat, a többi cukrot, a sót, a két tojást (amit előzőleg kissé felvertem), hozzáadtam az élesztős tejet és a többi langyos tejjel könnyű tésztát gyúrtam. Letakarva meleg helyen duplájára kelesztettem. 

A megkelt tésztát két részre osztottam.  Mindegyik részt még további három részre osztottam, amit téglalap alakúra nyújtottam. Mindegyiket megkentem felvert tojásfehérjével, rászórtam a cukorral összekevert darált mákot, felcsavartam és hármasfonással összefontam. Két kalácsot kaptam végül, amit sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és megkentem tojássárgával. Közepes lángon, előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Kerek harmonika kenyér - dupla adag

2012. augusztus 28., kedd · Posted in ,

Megint harmonika kenyér. Aki már sütött a családnak, az tudja, hogy nem lehet jóllakatni vele a társaságot és állandó menü lesz ezután az étlapon. 

Előre elnézést kérek a tálalásért. Vidéken készítettem és ott nincs meg minden, ami egy szép tálaláshoz szükséges. A sütéshez sem, mert nem volt két egyforma kalács formán, így egy 12 literes kerek lábast használtam. Most már megszoktam, hogy egy kis leleményességgel mindent meg lehet oldani. Kérem nézzétek el nekem a képen látható sütőpapírt:)



Hozzávalók:
  • 1 kg fehér liszt, 
  • 1 db 5 dkg-os élesztő,
  • 500 ml víz,
  • 2 tojás,
  • 4 evőkanál olíva olaj a tésztába, és még egy kevés a kenéshez
  • 4 kk. só,
  • 2 kk. cukor,
  • 300 g juhtúró,
  • 300 g apróra vágott szalámi
  • 300 g apróra vágott paprika.

Az élesztőt felfuttattam 350 ml langyos vízben, amihez hozzáadtam két kávéskanál cukrot.  A lisztet egy tálba tettem, hozzáadtam a sót, a tojást és a négy kanál olajat, majd a felfuttatott élesztőt, és végül a maradék vizet. Jól összedolgoztam, addig, amíg egy jó, nem ragadó tésztát kaptam. Egy órát letakarva, meleg helyen pihentettem amíg duplájára kelt. Ekkor kevés liszt hozzáadásával átgyúrtam, négy részre osztottam és minden darabot téglalap alakúra nyújtottam. Elhelyeztem rajta a juhtúrót, az apróra vágott  szalámit és a paprikát. A szélét megkentem olíva olajjal, összehajtottam, a tetejét is megkentem olíva olajjal és felszeleteltem. Sütőpapírral kibélelt kerek lábasba helyeztem a szeleteket egymás mellé. Az olaj arra jó, hogy nem engedi a szeleteket összeragadni, vagyis sütés után könnyen leválaszthatók egymásról. Ettől harmonika kenyér. Miután elhelyeztem minden szeletet, még 15 percet pihentettem letakarva, meleg helyen. Aztán előmelegített sütőben, lassú tűzön megsütöttem (kb. 45 – 50 perc). 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.