A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

Dagasztás nélküli fűszeres lepény

2015. augusztus 23., vasárnap · Posted in , ,

Ebben az a jó, hogy péntek, vagy szombat este elkészítem a tésztát, hagyom reggelig kelni és reggel megsütöm, így reggelire kész is a finom, illatos lepény. Egy csésze hideg tejjel mennyei reggeli, de akár vacsora is lehet belőle. Csomagolni is nagyon jó, tízoraira, kirándulásra.


Hozzávalók:
  • 40 dkg fehér liszt,
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 3,5 g száraz élesztő,
  • 12 g só,
  • 4 dl langyos víz,
  • köménymag,
  • szecsuáni bors,
  • kevés olaj.

A lisztet a dagasztó tálba tettem, hozzáadtam a sót és a porélesztőt és jól elkevertem. Apránként hozzáadtam a langyos vizet és elkevertem a liszttel. Utána letakartam ás nem huzatos helyen hagytam másnap reggelig kelni.
Reggel lisztezett deszkán átgyúrtam, sütőpapírral kibélelt tepsibe egyengettem a tésztát, tetejét kicsit megolajoztam és megszórtam köménymaggal, majd szecsuáni borssal. Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem. Az alja és a széle szép ropogós lett, pont úgy, ahogy szeretem.

Felemás, kerek pizzakenyér

2015. február 6., péntek · Posted in , , , , , ,

Megint pizzakenyér, de mentségemre legyen mondva, hogy nem lehet megunni. Aki kipróbálta, az tudja. Sokszor volt már ez a recept, de azért leírom ismét.  Most felemásat készítettem, fele pikáns, fele nem.


Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg liszt,
  • 1 tasak száraz élesztő,
  • kb. 300 ml langyos víz,
  • 2 ek olaj + amennyi még kell a kenéshez
  • 2 kk só,
  • 1 kk cukor.
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 16 szelet pikáns kolbász,
  • 16 szelet sajt,
  • 24 szelet virsli (de lehet egyéb is, párizsi, sonka vagy szalámi),
  • 1 nagy fej hagyma,
  • kevés pizzaszósz a jelöléshez.
A tésztához valókból tésztát gyúrtam és letakarva, meleg helyen fél órát kelesztettem. Utána kicsit átgyúrtam, majd két részre osztottam. 

Készítettem pár képet, hogy érthetőbb legyen.

Tehát az egyik tésztát a képen látható módon kinyújtottam és ráhelyeztem a kolbászszeleteket úgy, hogy köztük egy kis hely maradjon, de a legfontosabb az, hogy a felső részen maradjon kb. 1,5 ujjnyi hely.


A kolbászkarikákra ráhelyeztem a sajtszeleteket. 


A sajtszeletekre ráhelyeztem a hagymaszeleteket. a tészta szélét (a töltelék felett) megkentem olajjal. Ez nagyon fontos azért, hogy ne ragadjon össze és sütés után könnyen szétváljon.


A tészta alsó felét ráhajtottam a felső részre, megkentem olajjal és felszeleteltem, vigyázva, hogy a töltelék mellett vágjam el. 

A másik darab tésztával is így jártam el, azzal a különbséggel, hogy abba virslit tettem pikáns kolbász helyett.


Ezután egy kerek formát kibéleltem megvajazott sütőpapírral és elkezdtem egymás mellé rakosgatni a szeleteket a következőképpen: az olajozott felületek mindig ugyanabba az irányba nézzenek, vagyis az olajozott felület a nem olajozott felületre kerüljön és így tovább. Ha ezt betartjuk, akkor a szeletek sütés után nagyon könnyen leválnak egymásról.

A pikáns részét megkentem pizzaszósszal, hogy ne tévesszem össze. Előmelegített sütőben lassú tüzön szép pirosra sütöttem.






Kenyértésztába csomagolt debreceni

2015. január 5., hétfő · Posted in , ,

Volt 6 darab debrecenim és gondoltam kipróbálom ezt a kenyértésztába csomagolást. Praktikus megoldás vacsorára, reggelire, mustárral, ketchuppal vagy egyéb savanyúsággal kitűnő eledel. 


Hozzávalók:
  • 6 db. debreceni (0,48 kg volt nekem),
  • 50 dkg liszt,
  • 25 g friss élesztő,
  • 250 ml langyos víz,
  • 1 egész tojás,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 2 kk só,
  • 1 kk cukor.
A debreceniket megmostam és papír konyhatörlővel megtöröltem őket. A lisztet a dagasztó tálba tettem, hozzáadtam a többi száraz alapanyagot a cukor kivételével és jól összekevertem. 100 ml langyos vízben feloldottam a cukrot és felfuttattam benne az élesztőt. A tojást felvertem, belekavartam az olajat és a liszthez adtam, majd hozzákevertem az élesztős vizet és a többi vizet szép apránként adagolva, könnyű tésztát gyúrtam belőle.


Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem. Lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, majd kb. fél cm vastagra nyújtottam és 6 egyenlő, debreceni kolbász szélességű csíkot vágtam belőle. Becsomagoltam a kolbászokat és a képen látható tálba, amit előzőleg bőven kivajaztam, egymás mellé helyeztem őket. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem őket.


Az elosztást és a formázást még tanulni kell, de igyekszem :)

Pizzakenyér

2014. július 17., csütörtök · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 1 egész és még 1/2 bögre langyos víz,
  • 2 tk porélesztő,
  • 3 egész és még 1/3 bögre liszt,
  • 2 tk só
  • 1,5 tk cukor,
  • reszelt sajt,
  • apróra vágott kápia paprika,
  • apróra vágott kolbász,
  • 1 ek olíva olaj.
A lisztet és a többi száraz anyagot az élesztővel együtt tálba tettem, apránként hozzáadtam a langyos vizet és tésztát gyúrtam belőle. Letakarva, meleg helyen 1 órát kelesztettem. Lisztezett munkalapon kicsit átgyúrtam, majd apránként hozzáadtam a paprikát, belegyúrtam, majd hozzáadtam az apróra vágott kolbászt és azt is belegyúrtam. Utána lisztezett munkalapon (aránylag) négyszögletesre nyújtottam, kb 1 cm vastagra. Rászórtam a reszelt sajtot, a széleit behajtogattam, hogy ne folyjon ki a sajt, majd felcsavartam. Sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem és megsütöttem. Amikor már szép piros volt, kivettem, megkentem az 1 ek olajjal és még 3 percre visszatettem.


Házi pizzaszósszal tálaltam, de lehet ketchupot is tenni rá, kinek mi tetszik jobban. Legközelebb szeretnék olívabogyót és hagymát is adni hozzá és a sajtot beledolgozom a tésztába.


Hagymás kenyér

2014. március 17., hétfő · Posted in ,

Nálunk mindenki szereti a hagymás kenyeret, ezért elég gyakran sütök ilyent.


Hozzávalók:
  • 60 dkg BL 55-ös kenyérliszt,
  • 1 csomag száraz élesztő,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • kb. 3-4 dl langyos víz (nekem 3 dl-t vett fel),
  • 3 kávéskanál só,
  • 4 közepes fej vöröshagyma (felaprítva és olajon megpirítva),
  • 3 evőkanál olaj + amennyit felvesz a hagyma pirítása,
  • 1 kk őrölt kömény,
  • 1 kk pirospaprika.

A lisztet egy dagasztótálba tettem, beleszórtam az élesztőt, a sót, a cukrot, a köménymagot, a pisorspaprikát és összekavartam. Kevés olajon megpirítottam az apróra vágott hagymát és olajostól együtt hozzáadtam a liszthez. Jól összekavartam, hozzáadtam a 3 ek olajat, maj a langyos vízzel tésztát gyúrtam belőle.  Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem. Utána lisztezett deszkán finoman átgyúrtam, két részre osztottam, veknit formáltam belőlük és egy éles késsel kicsit bevágtam a tetejüket. Majd sütőpapírral kibélelt kalácsformába tettem. Előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem.


Pane ripieno - Töltött kenyér

2013. december 8., vasárnap · Posted in ,


Ezt már másodszor készítem el, így van már némi tapasztalatom. Az elsőhöz egy veknit választottam, ami bizony nem volt a legmegfelelőbb, így most egy kerek magos kenyérre esett a választásom. Azt ajánlom nektek is, hogy kerek kenyeret vásároljatok hozzá és lehetőleg olyat, aminek a héja nem hasított. Én egy napig nejlon zacskóban tároltam, így megpuhult és könnyebb volt dolgozni vele. Ropogós héjú kenyeret nehezebb vágni, mert törik, reped. Egyébként nem kell ropogósnak lennie, ugyanis a sütőben ropogósra sül.

Hozzávalók:
  • egy kerek kenyér,
  • 15 dkg párizsi (de lehet sonka vagy akár szalámi is),
  • 15 dkg sajt,
  • kb. 5 dkg olvasztott vaj,
  • 1 csipet majoránna (vagy ízlés szerint más fűszer: pirospaprika, chili, apróra vágott zöldhagyma, darált mák stb. ),
  • fólia.

Egy hosszú, éles késsel óvatosan felszeleteltem a kenyeret úgy, hogy az alját nem vágtam el. Tehát jó ujjnyi széles szeleteket vágtam keresztbe és hosszában is úgy, hogy a kenyér alja egyben maradjon.


A szeletelés a legnehezebb, erre nagyon oda kell figyelni. Ha végig vágjuk a kenyeret, akkor szétesik. Az alja mindig maradjon vágatlan!


Felszeleteltem a párizsit olyan széles csíkokra, hogy a vágásba találjon.


Hosszában elhelyeztem a csíkokat, majd kockákat vágtam belőle és elhelyeztem a meglévő résekben úgy, hogy mindenhova jusson. 


Felkockáztam a sajtot is. 


Majd elhelyeztem a párizsi csíkok és kockák mellé. Nem kell sok sajtot tenni bele, mert olvad és a vajjal együtt zsíros lesz.


Megolvasztottam a vajat, hozzáadtam a majoránnát, összekavartam, majd bekentem a kenyér tetejét vele.


Fóliába csomagoltam és közepes lángon 15 percig sütöttem. 15 perc után kibontottam a fóliát és még 10 percig sütöttem fólia nélkül, hogy a sajt kellőképp megolvadjon és a kenyér ropogós legyen.


És íme a végeredmény :) Isteni finom! Csak ajánlani tudom!


Így néz ki elvágva. Itt is látható, hogy nem vágtam végig, az alja egyben van. 



Tükörtojás sült kenyérszeletben

2013. augusztus 3., szombat · Posted in , ,

Hozzávalók személyenként:
  • 1 szelet kenyér,
  • 1 tojás,
  • pár szeletke sajt,
  • kevés vaj,
  • só.


A kenyér belét egyenletesen kivágtam, mondhatom úgy is, hogy ablakot vágtam rá. 


A sajtot vékony szeletekre vágtam.


A vajat megolvasztottam.


Megpirítottam rajta a kenyér egyik  oldalát,


 majd megfordítottam és megpirítottam a másik oldalát is.


Ezután az "ablak"-ba beleütöttem a tojást, 


ráhelyeztem a sajtszeletkéket, 


és visszahelyeztem a tojásra a kivágott darabot. Nem kell rányomni, belenyomni, mert akkor a tojás kifolyik a kenyérből. 


Amikor a tojás alja megsült, a szelet kenyeret óvatosan megfordítottam és még kevés ideig sütöttem, hogy jó piros legyen. 


És íme, így néz ki a tükörtojás sült kenyérszeletben.

Ötletes, jól mutat, finom és nem mellesleg laktató is. 

Kerek harmonika kenyér - dupla adag

2012. augusztus 28., kedd · Posted in ,

Megint harmonika kenyér. Aki már sütött a családnak, az tudja, hogy nem lehet jóllakatni vele a társaságot és állandó menü lesz ezután az étlapon. 

Előre elnézést kérek a tálalásért. Vidéken készítettem és ott nincs meg minden, ami egy szép tálaláshoz szükséges. A sütéshez sem, mert nem volt két egyforma kalács formán, így egy 12 literes kerek lábast használtam. Most már megszoktam, hogy egy kis leleményességgel mindent meg lehet oldani. Kérem nézzétek el nekem a képen látható sütőpapírt:)



Hozzávalók:
  • 1 kg fehér liszt, 
  • 1 db 5 dkg-os élesztő,
  • 500 ml víz,
  • 2 tojás,
  • 4 evőkanál olíva olaj a tésztába, és még egy kevés a kenéshez
  • 4 kk. só,
  • 2 kk. cukor,
  • 300 g juhtúró,
  • 300 g apróra vágott szalámi
  • 300 g apróra vágott paprika.

Az élesztőt felfuttattam 350 ml langyos vízben, amihez hozzáadtam két kávéskanál cukrot.  A lisztet egy tálba tettem, hozzáadtam a sót, a tojást és a négy kanál olajat, majd a felfuttatott élesztőt, és végül a maradék vizet. Jól összedolgoztam, addig, amíg egy jó, nem ragadó tésztát kaptam. Egy órát letakarva, meleg helyen pihentettem amíg duplájára kelt. Ekkor kevés liszt hozzáadásával átgyúrtam, négy részre osztottam és minden darabot téglalap alakúra nyújtottam. Elhelyeztem rajta a juhtúrót, az apróra vágott  szalámit és a paprikát. A szélét megkentem olíva olajjal, összehajtottam, a tetejét is megkentem olíva olajjal és felszeleteltem. Sütőpapírral kibélelt kerek lábasba helyeztem a szeleteket egymás mellé. Az olaj arra jó, hogy nem engedi a szeleteket összeragadni, vagyis sütés után könnyen leválaszthatók egymásról. Ettől harmonika kenyér. Miután elhelyeztem minden szeletet, még 15 percet pihentettem letakarva, meleg helyen. Aztán előmelegített sütőben, lassú tűzön megsütöttem (kb. 45 – 50 perc). 

Happy Bread, avagy Boldog Kenyér

2012. augusztus 15., szerda · Posted in , ,

Ezt a kenyeret Illéskrisz játékára készítettem.


Hozzávalók:
  • 1 kocka, 25 g-os friss élesztő,
  • 1 evőkanál cukor vagy méz,
  • 100 ml langyos tej,
  • 500g liszt, plusz amennyit a dagasztás felvesz (én 20 dkg 000-ás, 20 dkg 550-es és 10 dkg tk lisztkeveréket használtam),
  • 1 teáskanál só,
  • 2 tojás, könnyedén felverve,
  • 150 ml langyos tej a dagasztáshoz,
  • 2 evőkanál olívaolaj,
  • 100 g vaj, olvasztott és lehűtött a kenéshez (én olajat használtam, mert lusta voltam melegíteni, egyébként ugyanaz az eredmény)
A kenéshez:
  • 1 tojás sárgája.
Az élesztőt  100 ml langyos, cukros tejben felfuttattam. Egy  tálba tettem a lisztet, a sót,  összekevertem,  és hozzáadtam a felvert tojást, az élesztős tejet, a maradék langyos tejet, az olívaolajat és összegyúrtam. Kevés lisztet szórtam a tetejére, tálastól betettem egy neylon zacsiba, lezártam és az egészet letakartam egy vastag takaróval. Egy óra alatt duplájára kelesztettem. Utána a videón látható módon jártam el.

Figyelem!!!! A  tésztát 8 részre kell vágni, nem pedig ahogyan a videón készíti, ugyanis ott  3 adagot készít, ezért figyelni kell.


Miután felvágtam, papírral kibélelt tepsibe helyeztem és még kb. 20 percig kelni hagytam. Utána megkentem tojássárgával és előmelegített sütőben készre sütöttem.



 
Az eredeti recept itt található

Szalámis, sajtos csigakenyér

2012. június 20., szerda · Posted in ,


A tészta receptért ismét Gerdihez mentem „lopni”, a Virslis papucs recept tésztája lett a nyerő. Gerdi, ismét köszi:)


Hozzávalók:
  • 1 kg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 kiskanál só,
  • 3,5 dkg élesztő,
  • 4 dl tej,
  • 1 kiskanál cukor,
  • 2 tojás,
  • sajt,
  • szalámi.
Az élesztőt 2 dl langyos tejben, 1 kk. cukorral felfuttattam. A dagasztó tálba tettem a lisztet, a tojást, a margarint, a sót, kicsit összedolgoztam, majd hozzáadtam a felfutott élesztős tejet és a maradék langyos tejjel tésztát gyúrtam belőle. Kissé lágy lett, így adtam még hozzá lisztet amíg elértem a megfelelő tészta minőséget. Letakarva, meleg helyen, kevés liszttel megszórva duplájára kelesztettem. Utána még kevés liszttel finoman átgyúrtam, két részre osztottam és mindkét részt téglalap alakúra nyújtottam. Rászórtam az apróra vágott szalámit, az apróra vágott sajtot és felcsavartam mint a darázsfészket. Egy nagyobb kerek formát kibéleltem sütőpapírral, a tekercseket kb. 3 ujjnyi vastag csíkokra vágtam és elhelyeztem a formában. Lassú tűz mellett megsütöttem (kb. 90 perc). Miután kihűlt, csigákat törtem belőle és friss zöldséggel tálaltam. Finom, egyszerű, sokáig eláll és praktikus is, mert csak le kell törni és máris fogyasztható.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.