Archive for június 2016

2016. június 2., csütörtök

Pizzacsiga kenyér

Ez is egy olyan sütemény, amit hidegen lehet fogyasztani, nagyon jó akár csomagolni is. Könnyen és hamar el lehet készíteni, ízletes és nem kell hozzá sok minden.


Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg liszt,
  • 25 g friss élesztő,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • 2 kávéskanál só,
  • 300 ml langyos víz,
  • 3 evőkanál olaj.
  • 2 evőkanál oregánó.
Hozzávalók a töltelékhez:
  • pizzaszósz,
  • reszelt sajt.
A kenéshez:
  • 1 egész tojás

Az élesztőt egy kevés langyos vízhez adtam, rászórtam a cukrot és hagytam felfutni. A lisztet, a sót, az olajat egy keverőtálba tettem, hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, az oregánót és apránként hozzáadva a vizet,  tésztát gyúrtam belőle. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem.


Utána a képen látható téglalap alakúra nyújtottam, megkentem házi pizzaszósszal, megszórtam reszelt sajttal, majd szorosan feltekertem. 


Háromszögeket vágtam felőle, de vigyázni kell, hogy a háromszög vékonyabb részénél hagyjunk elég távolságot a két vágás között, nehogy a tészta szétnyíljon.


Sütőpapírral kibélelt kerek formába tettem úgy, hogy a csiga fele kívül kerüljön, a széleit és még egy darabot a közepébe helyeztem. Megkentem felvert tojással és megszórtam oregánóval.

Előmelegített sütőbe toltam és közepes lángon megsütöttem.
Üzemeltető: Blogger.