Archive for április 2013

2013. április 30., kedd

Titkos bejárat

Ajánlom figyelmetekbe ezt a filmet. Szakítsatok időt rá.

Sárgabarackdzsem cukor nélkül

Az ép, hibátlan gyümölcsöt megmossuk, megtöröljük, kimagoljuk, és héjastól feltesszük főni. Porcelánkanállal összenyomkodjuk, és néha megkeverve lassú tűzön félpuhára főzzük. Másnapig hideg helyen állni hagyjuk, és akkor tovább főzzük, míg sűrű dzsemet kapunk. Előmelegített tiszta üvegekbe öntjük, lekötjük, és a forrástól számított 50 percig gőzöljük.

Dolgozó Nő – 1982 július

Ribizlilekvár cukor nélkül

Kevés érett egressel keverve még ízletesebb lekvárt kapunk, és befőzéskor gyorsabban kocsonyásodik.
A ribizlit megtisztítjuk, megmossuk és lecsurgatjuk. Legjobb szitán mosni, csurgatni. Miután áttörjük, porcelán- vagy hibátlan zománcú edényben sűrűre főzzük. Ha egressel keverjük, akkor azt is áttörjük. Mindkettő magját-héját hideg vízbe tesszük, a víz felszínére feljött héjat szűrőkanállal kiszedjük, és a fövő gyümölcsléhez adjuk. Addig főzzük, míg a tányérra cseppentve megkeményedik. Tiszta, száraz, előmelegített üvegekbe töltjük, mikor kihűlt, lobogó vízbe mártjuk a lekötő celofánt, és lekötjük vele az üvegeket, majd a forrástól számítva 30 percig gőzöljük. Ha a héjat nem adjuk hozzá, akkor tiszta gyümölcskocsonyát kapunk.

Dolgozó Nő – 1982 július

Őszibarackdzsem cukor nélkül

Az ép, hibátlan gyümölcsöt megmossuk, megtöröljük, kimagoljuk, és héjastól feltesszük főni. Minden 2 kg gyümölcshöz egy citrom leszűrt levét tesszük, és azzal főzzük.  Porcelánkanállal összenyomkodjuk, és néha megkeverve lassú tűzön félpuhára főzzük. Másnapig hideg helyen állni hagyjuk, és akkor tovább főzzük, míg sűrű dzsemet kapunk. Előmelegített tiszta üvegekbe öntjük, egy - egy kanál finom rumot töltünk a dzsem tetejére és rögtön lekötjük. A forrástól számított 50 percig gőzöljük.

Dolgozó Nő – 1982 július

Málnaszörp cukor nélkül

A válogatott, friss málnát összetörjük és kipréseljük. A levet egy napig állni hagyjuk, hogy megtisztuljon. A megtisztult levet óvatosan leöntjük, vagy kis műanyag csővel leszívjuk, félliteres üvegekbe töltjük, tiszta parafadugóval ledugaszoljuk, és a forrástól számított fél óráig gőzöljük.

Dolgozó Nő – 1982 július

Zöldbab télire üvegben

A széles, sárga vajbabot mossuk meg, tisztítsuk meg, főzzük félig puhára sós vízben, szedjük ki szűrővel egy tálba, rakjuk 1 – 1.5 literes befőttes üvegekbe. Forraljunk fel enyhén sós, ecetes vizet, töltsük az üvegekbe tett babra, kössük le, gőzöljük ki.

Dolgozó Nő – 1974 július

Paradicsom egészben üvegben, télire

Mossuk meg, tisztítsuk meg az érett, ép, húsos, apróbb paradicsomot. Rakjuk üvegekbe, töltsünk rá vizet, tetejére tegyünk kevés szalicilt. Kössük le az üveget és gőzöljük ki.

Dolgozó Nő – 1974 július

2013. április 29., hétfő

Ecetes szilva üvegben, télire

A nem teljesen érett, ép, friss szilvát mossuk meg, ha a víz lecsorgott róla, tegyük üvegekbe. Főzzünk fel egy liter vízben 1 dl ecetet, 10 dkg cukrot, néhány szem szegfűszeget, késhegynyi fahéjat és szalicilt. Töltsük forrón az üvegbe rakott szilvára, kössük le, és tegyük száraz gőzbe.

Dolgozó Nő – 1974 július

Zöldbab paradicsomban, üvegben télire

Friss, zsenge zöldbabot megmosunk, megtisztítunk, és gyengén sós vízzel leforrázzuk. Letakarjuk és állni hagyjuk, amíg kihűl. Üvegekbe tesszük, és az előre elkészített friss paradicsomból főzött lével leöntjük. Lekötözzük, és a forrástól számítva 40 percig gőzöljük. 
Dolgozó Nő – 1982 július

Vizes uborka

Egy 5 literes üveg megtöltéséhez az uborka nagyságától függően 2 – 2.5 kg uborka kell. Az egyforma, nem túl nagy uborkákat megmossuk, és timsós vízben leforrázzuk. (Három liter vízhez 1 dkg timsót veszünk.) Ebben a vízben egy éjszakán át állni hagyjuk, másnap tiszta hideg vízzel jól leöblítjük és lecsurgatjuk. Üvegekbe rakjuk, kaprot szárastól, szemes borsot és megtisztított tormaszeleteket rakunk közé. Három liter forrásban levő vízbe 10 dkg sót keverünk, és ezzel a vízzel leöntjük az uborkát úgy, hogy 3 ujjnyi hely maradjon az üvegekben, lekötjük és a kamrába tesszük. Néhány nap után a leve megzavarosodik, de utána letisztul és ekkor az uborka már fogyasztható. Kibontva is hosszú ideig eláll, és nem puhul meg.
Dolgozó Nő - 1982 július

Gomba télire üvegben

Mossuk meg, tisztítsuk meg a friss gombát, vágjuk darabokra, sózzuk meg, tegyük egy lábasba, pároljuk félig puhára (zsír nélkül, a saját levében). Rakjuk kisebb üvegekbe a levével együtt, kössük le és gőzöljük ki.

Dolgozó Nő – 1974 július

Zöldborsó télire üvegben


Csak egészen friss, zsenge zöldborsót használjunk erre a célra. A kiválasztott borsót enyhén sózott vízben, amelybe kevés cukrot tettünk 20 percig lassan főzzük. Üvegekbe rakjuk, megszűrt levét ráöntjük úgy, hogy jól ellepje, és lekötve vagy ledugaszolva, a forrástól számítva 15 percig gőzöljük. Lehűtjük, másnap 10 percig újból gőzöljük.

Dolgozó Nő – 1982 július


2013. április 28., vasárnap

Közlemény

Tavaly már írtam, hogy a nagymamám szekrényében egy rakás Dolgozó Nő folyóiratra bukkantam. Sok jó recept van bennük, főleg a befőzés kategóriában. Tavaly már közzétettem pár receptet, aztán időhiány és a befőző időszak letelése miatt félbemaradt.

Idén ismét szeretnék megosztani veletek jó pár receptet. Az a jó, hogy ugyanarra a gyümölcs-, vagy zöldségfajtára több befőzési módot kínál, cukor nélkül sokszor, hidegen, szörpök főzés nélkül stb. Tényleg okos dolgok.

Előre szólok, hogy ezek nem kipróbált receptek, ugyanis nincs lehetőségem mind kipróbálni őket, de szerintem vagyunk már annyira tapasztaltak, hogy eldöntsük mi jó és mi nem. Ezért kép sincs hozzájuk.

A "Dolgozó Nő recepttár", és "befőzés" címkék alatt találjátok majd meg őket.

Nézzetek még be hozzám és válogassatok, hátha tudok velük segíteni.

2013. április 27., szombat

Tavaszi virágok

Sikerült lencsevégre kapni és megörökíteni pár szép virágot. Gondoltam megosztom veletek.








2013. április 26., péntek

Bundás kenyér sütés olaj nélkül

Sosem titkoltam, sőt, itt is többször hangoztattam, hogy nagyon ellene vagyok az olajban sütésnek. Egészségtelennek tartom, de nagyon!

Egyedül a bundás kenyér és a tojás az, amit hajlandó vagyok olajban sütni és néha a bécsi szelet, de az nagyon ritka. 

Nemrég a Facebookon az egyik csoporttársam említette, hogy ő a bundás kenyeret olaj nélkül süti. Nagyon csodálkoztam, de alapjában véve jó ötletnek tartottam.  Tegnap végre kipróbáltam és íme az eredmény!


Teflonban sütöttem olaj nélkül. Pont olyan finom, mint amit olajban sütünk, csak épp nem tocsog az olajtól és egészséges.

Próbáljátok ki, nincs mit veszíteni.

Kérésre feltöltöm a teflonos serpenyőm képét. Így néz ki sütés után.


Kell hagyni felforrósodni és már bele is lehet tenni. A szélén van pár maszat, de az sem odaragadt tojás, ha hozzányúlok, azonnal lejön.

Nem tudom más edényben hogyan voiselkedne, de teflonban ideálisan megsüthető.

Díjeső nálam is :)

Eddig összesen három díjat kaptam: elsőnek Gionetta gondolt rám, aztán Böbe lepett meg a másodikkal, végül Gerdi kedveskedett a harmadikkal :)

Nem vagyok híve ezeknek a díjaknak, de köszönöm szépen mindenkinek, hogy gondolt rám és természetesen tovább adom én is!

A díjjal járó szabályok pedig a következők:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Akiket meglepnék vele:
- Kninsz - az ezmegaz blog írója
- Csipike - a Csipike a konyhában blog íróját

Fogadjátok szeretettel!

2013. április 25., csütörtök

Grízkrémes kakaós torta


Az eredeti receptet Gabriellánál láttam. Eredetileg én is sütit akartam sütni, de vidéken voltam és az ottani tepsi nem volt megfelelő, így kerestem egy lábast és torta lett belőle. Tortának is nagyon finom, ajánlani tudom mindenkinek.

Hozzávalók a tésztához:
  • 5 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 0,8 dl tej    
  • 0,8 dl olaj
  • 2 csapott evőkanál kakaó (cukrozatlan)
  • 20 dkg liszt
  • 10 g sütőpor



A krémhez:
  • 8 dl tej
  • 5 evőkanál gríz
  • 25 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
A tetejére:
  • kakaó
A krém: a tejhez hozzáadtam a 15 dkg cukrot, forráspontig kavartam, majd hozzáadtam a grízt és sűrűre főztem.  Folytonos kavargatás mellett hagytam hűlni. Erre nagyon kell vigyázni, mert ha bőre keletkezik és belekavarjuk, akkor bogos lesz. Amikor már eléggé kihűlt, belevágtam a vajat és addig kavartam, amíg egyenletes krémet nem kaptam. 
A tészta: a tojások sárgáját a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tejet, majd az olajat, és jól elkevertem. A lisztet összekevertem a kakaóval és a sütőporral és hozzákevertem a tojásos masszához, végül óvatosan hozzákevertem a tojások felvert habját.
Sütőpapírral kibélelt lábasba öntöttem és megsütöttem. A kihűlt lapot kettévágtam, a krém felét az alsó lapra kentem, óvatosan ráhelyeztem a másik felét és a tetejét megkentem a maradék krémmel, majd megszórtam kakaóval. Szándékosan nem vontam be az egészet krémmel. Pár órára hűtőbe tettem, hogy összeálljon. 

Nagyon könnyű, laza tortalap lett belőle, megtartom a receptet mindenképp.

2013. április 13., szombat

Tavaszi vitaminbomba


Hozzávalók:
  • 4 nagy salátalevél
  • 2 szál újhagyma,
  • 2 retek, 
  • 1 sárgarépa,
  • só, 
  • bazsalikomos ecet,
  • kevés tökmagolaj.
A zöldségeket megmostam, a salátát daraokra téptem, a hagymát karikára vágtam, a retket szeletekre, a sárgarépát lereszeltem. A fűszereket rászórtam, rálocsoltam és máris tálalható.

Etiópiai chilis bab kolbásszal


Hozzávalók 2 személyre:
  • 1 bögre etiópiai apró szemű bab,
  • 1 nagy fej hagyma,
  • kevés olaj, 10 - 15 cm kolbász karikára vágva,
  • 1 kk chili (aki nem szereti a pikánsat, az tegyen pirospaprikát helyette),
  • 2 csipet köménymag,
  • só.
A babot előző este beáztattam. Másnap leöntöttem róla a vizet. A hagymát apróra vágtam és kevés olajon, a kolbásszal együtt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a chilit, a köményt, a babot és felöntöttem vízzel. Fedő alatt puhára főztem.

Vigyázat, pikáns!

2013. április 12., péntek

Írásos terítő(m)


Ez az első ekkora írásos terítő, ami valaha varrtam. Iskolás koromban varrtam kisebb terítőket, de ekkorát még soha. 

Ezt a tavaly nyáron készítettem, de csak most tudtam rávenni magam, hogy beszegjem és végleg befejezzem.

2013. április 8., hétfő

Bazsalikomos fűszerecet házilag


Nagy fűszer ecet rajongó vagyok. Családomban évek óta "kötelező" a tárkonyt eltenni télire, tárkonyecetnek. Nagyon szeretjük a tárkonyecetet. 

Azonban szoktam más ecetet is készíteni. Nemrég fogyott el a babérleveles ecetem, ami szintén isteni volt. Most gondoltak kipróbálom a bazsalikomost. 

Az alapelv mindig ugyan az: nem szabad több, mint 3 - 4 fűszert használni, mert összekeverednek az ízek.

Nálam a bors és a fokhagyma mindig alaphozzávaló és a zöldfűszer változik. 

Most is fokhagymát, borsot és szárított bazsalikomot használtam. 

Érdemes kipróbálni, mert nagyon sokáig eláll és rendkívül finom ízt kölcsönös a leveseknek, salátáknak.  

2013. április 7., vasárnap

Segítséget szeretnék kérni

Sajnos több margarint olvasztottam meg, mint amennyit el tudtam használni. Most van kb. 3 ujjnyi olvasztott margarinom megmaradva. Mit csináljak vele? Tegyem be a hűtőbe? Eláll amíg újra fel tudom valamihez használni?

Ti mit szoktatok ilyen esetben csinálni? Nem szeretek pazarolni, ha van rá mód, megmenteném valahogy.

2013. április 5., péntek

1001 aprósütemény recept


Ezt a csodálatos sütiskönyvet kaptam Húsvétra ajándékba. A Reader's Digest adta ki románul pár éve és még most is borsos ára van. Egyébként gyönyörű a könyv. Átlapoztam és nagyon sok egyszerű, elkészíthető, rinom receptet tartalmaz. 

Jelentkezek a sütikkel hamarosan :)

2013. április 4., csütörtök

Cukkinis, bazsalikomos crostata sajttal

Az eredeti receptet itt, Araba felice in cucina blogján láttam és nagyon megtetszett, így el is készítettem. Kicsit változtattam rajta, de a lényeg ugyanaz, vagyis nagyon finom :).


Hozzávalók: 
  • 250 g liszt,
  • 100 ml langyos víz,
  • 100 ml olívaolaj,
  • 1 kk só,
  • 1 kk cukor,
  • fél kocka élesztő (12,5 g)
A tetejére:
  • cukkini,
  • bazsalikom,
  • reszelt sajt, 
  • kevés só.


A langyos vízhez adtam az egy kk cukrot, az élesztőt és hagytam felfutni (pár percet csupán). A száraz hozzávalókat egy keverőtálba tettem, hozzáadtam az olajat, jól összekavartam, majd hozzáadtam az élesztős vizet is. Nem kell gyúrni, azt mondja az eredeti recept, de én mégis kicsit összedolgoztam. Utána kibéleltem a tepsit sütőpapírral és kézzel beleegyengettem a masszát, a szélén kis sáncot formáltam, ahogy az ilyen receptnél szokás. Nagyon könnyű, jó állagú, könnyen formálható tésztát kaptam egyébként. 


Megszórtam reszelt cukkinival, megsóztam, szórtam rá szárított bazsalikomot és reszelt sajtot.  Majd előmelegített sütőben megsütöttem.


Figyelem: én dupla adagot készítettem, ezért lett nekem ekkora. A fent említett adagból csak fele lesz.

2013. április 3., szerda

Guacamole, ahogy én szeretem


Hozzávalók:
  • 2 érett avokádó
  • fél hagyma
  • 1 ek friss lime- vagy citromlé
  • 1/2 tk só
  • 1/4 tk oregano
  • frissen őrölt bors
A fenti alapanyagokat jól összedolgozom a botmixer segítségével és máris tálalható, fogyasztható. Az eredeti receptben paradicsom is szerepel, de én a paradicsomot külön fogyasztom.

2013. április 2., kedd

Neil Perry - Jól enni, jól lenni



Neil Perry, a televíziós műsoraiból a magyar közönség számára is jól ismert, ausztrál sztárséf. Új könyvében saját, legkedvesebb ételeinek receptjeiből ad pazar válogatást. Azokból, amelyeket szabadidejében, otthon, családja és barátai legnagyobb örömére rendszeresen készít.

Ez a könyv nem a manapság divatos, bonyolult különlegességeket dicsőíti, hanem a békés, nyugodt, otthoni öröm-főzést, aminek Perry akár a maga kedvére, egy hosszú nap után, még éjszaka is képes nekiállni. Valóban végtelenül egyszerű, ám annál fantasztikusabb ízharmóniákkal ismerteti meg olvasóit, amelyek kivétel nélkül bevált, kipróbált fogások.

A (hölgyek nem kis örömére) igen jóképű, „szolid macsó” Perry a könyv minden oldalán emlékezteti olvasóit, hogy a főzés állandó örömforrás. A közös étkezés pedig – különösen a szeretteink, barátaink körében – akkor is minden alkalommal az élet kivételes ajándéka, ha csupán egy omlettet ütünk össze vasárnap reggelire.

A gyönyörű kötetet páratlan szépségű és hangulatú fotók teszik még különlegesebbé.

Ízek és Érzések recept- és gasztro-életmód magazin



Az Ízek és Érzések magazin az egészséges életmód és táplálkozás területén nyújt hónapról hónapra segítséget az olvasóknak. A magazinban szereplő szakértői tanácsok, valamint egészséges ételreceptek könnyen beépíthetők a mindennapokba, teljes értékű életet és étkezést biztosítva. Sőt! még a vegetáriánusok, a laktóz-, gluténérzékenyek, illetve a cukorbetegek és candidások is megtalálják a számukra fogyasztható ételeket. Keressétek kéthavonta az újságosoknál!

A fenti magazint szeretném figyelmetekbe ajánlani. Nagyon jó ötlet, azért is mert sajnos napjainkban egyre több az allergiás, az olyan ember, aki valamilyen élelmiszerre érzékeny és sajnos nekik nem sok segítség áll rendelkezésükre.   Cukorbetegeknek is kínál receptet, ami a fogyókúrásokank is kitűnő.

Figyelem!!!! Érdekességként megemlítem, hogy a kiadónál előrendelési akcióban az első 30 rendelő az Ízek és érzések gasztromagazin egy éves előfizetését kapja ajándékba.


Üzemeltető: Blogger.