A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teljes kiőrlésű liszt. Összes bejegyzés megjelenítése

Köménymagos kifli

2015. szeptember 7., hétfő · Posted in , , ,

Végül mégis sikerült választani Pitelány receptjei közül egyet, a köménymagos, sós kiflit és el is készítettem, kicsit változtatva rajta. Így most két receptet készítettem el a Blogkóstoló 24-ik fordulójára


Hozzávalók:
  • 38 dkg fehér liszt,
  • 12 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 10 dkg paprikás, fokhagymás zsír (de jó a rendes zsír is vagy a vaj),
  • 4 dl 1,5%-os tej,
  • 1 tasak száraz élesztő,
  • 1,5 teáskanál só,
  • 1/2 evőkanál köménymag,
  • 1 tojás a kenéshez.

A száraz hozzávalókat a keverőtálba tettem, felmelegítettem a 4 dl tejet és elkavartam benne a paprikás, fokhagymás zsírt, majd a liszthez adtam és jól kidolgoztam a tésztát. Én a köménymagot is beledolgoztam, mert általában a tetejéről mindig lejön. Letakarva, meleg helyen egy kerek órát kelesztettem, utána négy egyenlő részre osztottam. Mindegyik darabot kőr alakúra nyúitottam és nyolc egyenlő cikket vágtam belőle, majd minden háromszöget felcsavartam, hogy kifli legyen belőle. Tetejüket megkentem felvert tojással, sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem őket és előmelegített sütőben pirorsra, ropogósra sütöttem. 
A paprikás zsírtól és a teljes kiőrlésű liszttől nem lettek fehérek, de ez ne zavarjon senkit.

Zabpelyhes, mazsolás keksz

2014. december 19., péntek · Posted in , , ,

Ez megint egy olyan aprósütemény, amit hamar el lehet készíteni, nem kell vele sokat bajlódni, sokáig eláll és nagyon egészséges. 


Hozzávalók:
  • 20 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 25 dkg zabpehely,
  • 20 dkg cukor,
  • 10 dkg mazsola,
  • 2 dl, 2%-os natúr joghurt,
  • 2 tojás,
  • 1 kk. ősölt fahéj,
  • 1/2 kk. só,
  • 1 tasak sütőpor.
 

A tojásokat habosra kavartam a cukorral, majd kavargatás mellett hozzáadtam a joghurtot. A száraz hozzávalókat egy keverőtálba tettem, jól összekavartam, majd hozzáadtam a tojásos masszát és ismét jól összekavartam. Elég kanállal összekavarni. Sütőpapírral kibélelt tepsibe, kiskanállal halmokat helyeztem, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem.

Kókuszos, zabpelyhes keksz

Nagyon szeretem az ilyen kekszeket. A zabpehely és a tk liszt miatt a Glikémiás Indexe alacsony, egészséges, sokáig eláll, fagyasztható, hamar elkészül, nem kell sokat pepecselni vele stb. Soroljam még? :)


Hozzávalók 59 kekszhez:
  • 3/4 csésze puha vaj
  • 3/4 csésze kristálycukor,
  • 1 tojás,
  • 1 teáskanál vanília,
  • 1 bögre fehér liszt,
  • 1 bögre tk liszt, 
  • 1 teáskanál sütőpor, 
  • 1/2 teáskanál só,
  • 1/2 teáskanál fahéj
  • 1 csésze zabpehely
  • 40 g kókuszreszelék. 
A vajat a cukorral és a tojással habosra kavartam. A száraz anyagokat egy tálba tettem és összekavartam. Hozzáadtam a vajas krémet és jól összedolgoztam. Keksz formájú korongokat formáltam és sütőpapírra téve, előmelegített sütőben addig sütöttem, míg az alja kezdett pirulni.  Nekem 59 kekszem lett, 4 - 5 cm átmérőjű.

Az a jó ebben a receptben (is), hogy a végtelenségig lehet variálni. lehet adni hozzá: darált diót, mazsolát, csokidarabkákat, aszalt gyümölcsöt, mandulát, pisztáciát stb.

Lefagyasztottam egy jó adagot és az a jó benne, hogy miután kiveszem a fagyasztóból, szinte azonnal fogyasztható. Kicsit hideg, de azon kívül semmi baja, nincs megfagyva. Ez nagyon praktikus mert ,ha váratlan vendég jön, elő lehet venni és azonnal kínálni. 

Csirkemelles, zöldséges mini tortilla

2012. augusztus 17., péntek · Posted in ,

Hozzávalók a tortillához:
  • 20 dkg 000-ás liszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál só
  • 1/2 csomag sütőpor
  • annyi víz, amennyit felvesz
A lisztet tálba tettem, hozzáadtam a sót, a sütőport és az olajat. Langyos vízzel fokozatosan lágy tésztává gyúrtam. Befedve 15 percig pihentettem. 16 (kb.) egyforma méretű golyót formáltam a tésztából, amiket lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtottam.  Teflonban, zsiradék nélkül addig sütöttem, amíg a tészta felhólyagosodott. Ekkor megfordítottam és a másik felét is megsütöttem. A készeket melegen tartottam tálalásig (lefedtem egy lábassal).


 A töltelékhez:
  • grillezett csirkemell,
  • piros paprika,
  • zöld paprika,
  • hagyma, 
  • paradicsom,
  • ketchup.
Az apróra vágott tölteléket rászórtam a tortilla lapra, tettem rá ketchupot és feltekertem. Lehet különböző dresszingeket is adni hozzá.  


Happy Bread, avagy Boldog Kenyér

2012. augusztus 15., szerda · Posted in , ,

Ezt a kenyeret Illéskrisz játékára készítettem.


Hozzávalók:
  • 1 kocka, 25 g-os friss élesztő,
  • 1 evőkanál cukor vagy méz,
  • 100 ml langyos tej,
  • 500g liszt, plusz amennyit a dagasztás felvesz (én 20 dkg 000-ás, 20 dkg 550-es és 10 dkg tk lisztkeveréket használtam),
  • 1 teáskanál só,
  • 2 tojás, könnyedén felverve,
  • 150 ml langyos tej a dagasztáshoz,
  • 2 evőkanál olívaolaj,
  • 100 g vaj, olvasztott és lehűtött a kenéshez (én olajat használtam, mert lusta voltam melegíteni, egyébként ugyanaz az eredmény)
A kenéshez:
  • 1 tojás sárgája.
Az élesztőt  100 ml langyos, cukros tejben felfuttattam. Egy  tálba tettem a lisztet, a sót,  összekevertem,  és hozzáadtam a felvert tojást, az élesztős tejet, a maradék langyos tejet, az olívaolajat és összegyúrtam. Kevés lisztet szórtam a tetejére, tálastól betettem egy neylon zacsiba, lezártam és az egészet letakartam egy vastag takaróval. Egy óra alatt duplájára kelesztettem. Utána a videón látható módon jártam el.

Figyelem!!!! A  tésztát 8 részre kell vágni, nem pedig ahogyan a videón készíti, ugyanis ott  3 adagot készít, ezért figyelni kell.


Miután felvágtam, papírral kibélelt tepsibe helyeztem és még kb. 20 percig kelni hagytam. Utána megkentem tojássárgával és előmelegített sütőben készre sütöttem.



 
Az eredeti recept itt található

Szezámmagos vekni

2012. május 29., kedd · Posted in , ,




Hozzávalók:
  • 40 dkg fehér liszt
  • 35 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 2 kk só,
  • 20 dkg margarin,
  • 5 – 6 ek házi joghurt (4%-os tejből),
  • 1,5 csomag száraz élesztő,
  • 2 dl langyos tej,
  • 1 tojás (amivel megkentem a tetejét),
  • szezámmag. 

Annak ellenére, hogy a száraz élesztő tasakján tisztán írja, hogy nem szabad felfuttatni, én mégis fel szoktam futtatni. Midig felfut és éj így jobban érzem magam, mert tudom, hogy nem ér majd kelesztéskor meglepetés. Szóval az élesztőt felfuttattam a 2 dl langyos tejben. A többi hozzávalót egy tálba tettem, összegyúrtam, aztán hozzáadtam az élesztős tejet és jól megdagasztottam. Meleg helyen 45 perc alatt duplájára kelesztettem. Lisztezett munkafelületen kicsit még átgyúrtam, aztán négy részre osztottam.  Nem sikerült négy egyenlő részre elosztani, de ezt már megszoktam:) Mindegyik részt a Limaraféle vekni hajtogatási technikával duplán hajtogattam. Tetejüket megkentem tojással, majd megszórtam szezámmaggal. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Kakaós briós teljes kiőrlésű lisztből

A receptet Gabriellánál láttam meg és nem hagyott nyugodni. Végül engedtem a csábításnak és megsütöttem. Nem volt szándékos a teljes kiőrlésű liszt használata, de amikor nekifogtam, akkor láttam, hogy fehér liszt nincs elég. Nagyon jó lett így is, igaz nem annyira mutatós, de egészséges.



Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 
  • 2 dkg élesztő
  • 7,5 dkg cukor
  • 2,5 dl tej
  • 10 dkg puha margarin 
A töltelékhez:
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál kakaópor (cukrozatlan),
  • 1 kávéskanál fahéj.
A tetejére:
  • 1 tojássárgája
  • pici tej vagy tejszín
  • csipet cukor.

A langyos tejben egy kanál cukorral felfuttattam az élesztőt.  A lisztet és a margarint egy tálba tettem, hozzáadtam a cukrot, jól összekavartam, majd hozzáadtam az élesztős tejet és jól összedolgoztam. Meleg helyen hagytam duplájára kelni. Utána lisztezett gyúródeszkán finoman átgyúrtam és téglalap alakú tésztát nyújtottam belőle. Rászitáltam a kakaót, a fahéjat, rászórtam a cukrot és felcsavartam, majd csiga alakúra tekertem. Sütőpapíros kerek tepsibe tettem, megszurkáltam a tetejét, megkentem tojással és szórtam rá egy kevés cukrot. Majd előmelegített sütőben megsütöttem.


Egyszerű diótorta

2012. május 20., vasárnap · Posted in ,

Ez a fajta torta már rég kiment divatból, lehet, hogy már szégyen ilyen tortával előállni, de nekem ez az egyik kedvencem. 



Hozzávalók:
a tortához:
  • 3 dkg margarin,
  • 2 tojás,
  • 25 dkg cukor,
  • 1 tasak vaníliás cukor,
  • 15 dkg fehér liszt,
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 100 ml tej,
  • 100 ml víz
  • fél csomag sáfrányos sütőpor
a krémhez:
  • 20 dkg vaj,
  • 20 dkg porcukor, (vagy kristálycukor)
  • 15 dkg darált dió
  • 1 tasak vaíliás cukor. 

A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből kemény habot vertem. A sárgákat a cukorral és a margarinnal habosra kavartam, hozzáadtam a vaníliás cukrot, a sáfrányos sütőport, a tejet, a vizet, majd apránként a lisztet is, majd jól elkavartam. Utána hozzáadtam a tojáshabot és óvatosan beleforgattam a masszába, nehogy összetörjön. A sütőpapírt megkentem margarinnal, a formába helyeztem, majd beleöntöttem a masszát. Előmelegített sütőben megsütöttem. Rácson hagytam kihűlni, majd utána egy éles késsel ketté vágtam. Mindkét lapot meglocsoltam cukros sziruppal. Amíg hűlt, elkészítettem a krémet, ami roppant egyszerű. A puha vajhoz hozzáadtam a cukrot, a vaníliás cukrot, a diót és fakanállal (nem kell hozzá robotgép) jól összekavartam. Egy részével megkentem  az előzőleg becukrozott alsó lapot, ráhelyeztem a felső lapot,  bekentem a tortát a maradék krémmel, majd megszórtam darált dióval és kimagolt, házilag eltett meggyel díszítettem. Pár órára hűtőbe kell tenni, hogy összeálljon.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.