Tehéntúrós rakott palacsinta

2013. március 5., kedd · Posted in ,

Régebb nálunk ez nagy sláger volt, de sajnos nem emlékszem pontosan arra, hogy édesanyám hogyan is készítette a krémet. Azt tudom, hogy az ordás palacsintába a krémhez az ordát összetörte, adott hozzá tojást (vagy csak tojássárgát?), cukrot, megkente a palacsintákat is visszatette még a sütőbe, megforgatva, megsütötte mindkét felét, de ezt a tehéntúróst nem tudom hogyan készítette. 


Én megsütöttem a palacsintákat (itt 9 palacsinta van), negyed kg tehéntúróhoz hozzáadtam annyi cukrot, hogy elég édes legyen (kb. 3 ek) és rákentem a palacsintára, majd a következőt rátettem, azt is megkentem és így folytattam, míg a krém tartott. Így is nagyon finom, szerintem nem kell hozzá tojás. Lehet adni hozzá mazsolát is, kicsit feldobja.

Bográcsgulyás

2013. március 3., vasárnap · Posted in


Igaz, hogy nem bográcsban készült, de a receptet (többnyire) betartottam :)

Hozzávalók:
  • 25 dkg sertéscomb,
  • 25 dkg marhalábszár,
  • kb. 1-1,5 dl olaj,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 db zöldpaprika (télire eltett, ledinsztelt paprikát használtam),
  • 1-2 db paradicsom (konzerves egész paradicsomot használtam),
  • 5 dkg őrölt pirospaprika,
  • 1⁄2 kg burgonya,
  • 1 csipet őrölt kömény,
  • ízlés szerint só,
  • kb. 2 liter víz. 
A hagymát apróra vágtam, olajon üvegesre dinszteltem, majd hozzáadtam a pirospaprikát. A húst kisebb  kockákra vágtam, hozzáadtam a húst, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Hozzáadtam a fokhagymát, a sót és a köményt, majd hagytam főne. Közben meghámoztam a krumplit, kockára vágtam és amikor a hús már majdnem puha volt, hozzáadtam a krumplit. Mivel én konzerv paradicsomot és paprikát használtam, ezeket csak akkor adtam hozzá, amikor a krumpli is majdnem meg volt főve. 

Finom lett, de nekem valahogy túl konzisztens ez a fogás.
Az eredeti recept itt található.

Habos tehéntúrós pite

2013. március 2., szombat · Posted in

Nyugodtan írhattam volna, hogy Habos tehéntúrós lapotya, mert az lett belőle :)   Az íze nagyon finom, de a látvány siralmas :) 1 ujjnyi vastag. Bevállalom, megmutatom :)


Hozzávalók:
Tésztához:
  • 10 dkg margarin
  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 1csipet só
  • 2 tojássárgája
  • 1 ek tejföl
Tetejére:
  • 25 dkg tehéntúró
  • 15 dkg cukor
  • 1 kk citromaroma
  • 3 tojás
  • 1 ek tejföl
Tészta kenéséhez:
  • lekvár (ribizli és birs vegyesen)
A tésztához valókat egy tálba tettem és összegyúrtam. Egy sütőpapírt méretre vágtam, megkentem margarinnal és elhelyeztem rajta a kinyújtott tésztát úgy, hogy (aránylag) egyenletes legyen. A tésztát  megkentem lekvárral. Rákentem a krémet, amit a következőképp készítettem: a tojássárgákat elkavartam a cukorral és a tejföllel, hozzáadtam a citromaromát, a tehéntúrót és csomómentesen elkavartam.  Majd hozzáadtam a habbá vert tojásfehérjét, amit óvatosan beleforgattam a masszába.  Előmelegített sütőben,  a hab barnulásáig sütöttem.

Az eredeti recept itt található. 

Vaj helyett tejföl

2013. február 23., szombat · Posted in , ,


Most az újító korszakomat élem :) Mindent kipróbálok. Régebb a lekváros, dzsemes, mézes kenyeret úgy ettük, hogy egy réteg vajat, margarint kentünk a kenyérre és erre jött rá a lekvár, dzsem, vagy méz. Most nem fogyasztok se vajat, se margarint és a méz és a lekvár/dzsem is elég ritka az étlapomon. Ennek ellenére néha kívánom a régi ízeket. 

Ma nem tudom mi vezérelt, de tejfölt kentem a kenyérre vaj helyett. Vettem kb. 1 hete az egyik képviseleti üzletben kimérős tejfölt, ami mára olyan lett, mint a vaj. Tökéletes a kenyérre kenésre, nem savanyú és nagyon finom. Erre kentem a mézet. Próbáljátok ki :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.