Paradicsomos káposztaleves csirkeaprólékra

2013. augusztus 10., szombat · Posted in , ,


Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 közepes fej nyári káposzta,
  • 2 csirkehát,
  • 1 közepes fej hagyma,
  • só,
  • bors,
  • csombor,
  • 300 ml házi paradicsomlé.
A hagymát megtisztítottam és a megfelelő mennyiségű vízzel feltettem főzni, Hozzáadtam az előzőleg feldarabolt és leforrázott csirkeaprólékot, a csombort, a borsot és a vékonyra vágott káposztát. Kb. 30 perc alatt már puha volt minden a levesben. Ekkor kivettem belőle a hagymát és a csombort, hozzáadtam a paradicsomlét és hagytam még kb. 5 percig főni. Könnyű, nyári leves.


Szilvadzsem nyári szilvából

2013. augusztus 7., szerda · Posted in , ,



Az idén nem volt betervezve szilvabefőzés, de jött a szomszéd szólni, hogy ha gondoljuk, mehetünk szilvát szedni, mert nem szedi le senki. Ilyen nyári szilvából még nem főztem dzsemet, sőt, nemrég volt egy bejegyzésem amiben arról panaszkodtam, hogy milyen savanyú lett a szilva sütés után. Egyik kedves olvasóm írta, hogy a nyári szilva ilyen, ezért tudtam mire számítsak, de azt mondtam próba szerencse alapon elmentünk szilvát szedni. Ez lett az eredménye :)

Három fajta sziílvát találtunk: feketét, pirosat és sárgát. Igazából a fekete volt a legjobb, a piros is jó volt, a sárga viszont már gyengébb, mert apróbb szemű volt, ezért sárgát kevesebbet szedtünk. 

Hozzávalók:
  • kb. 18 liter szilva,
  • 2 kg cukor,
  • 3 tasak dzsemfix.

A szilvát megmostam és feltettem főni. Nagyon kevés vizet öntöttem hozzá, hogy ne kapjon oda az alja, amíg levet ereszt.  Kimagolni nem lehet, mert nem magraváló, így lefőztem róla a húsát, majd leszűrtem és kivettem belőle a magokat. Ezt a műveletet nem részletezném, mert nem szórakozás volt, de megcsináltuk és ez a fontos :).

Miután a magoláson túl voltunk, visszatettem főni és lesűrítettem amíg lehetett, aztán adtam hozzá 3 tasak dzsemfixet az előírásnak megfelelően, utána beletettem 2 kg cukrot, jól összekavartam és főztem vele még kb. 20 percig.

Üvegekbe töltöttem, jól rácsavartam a kupakot és száraz dunsztban hagytam kihűlni, ami kb. 24 órát vett igénybe.

Nagyon finom szilva illata és íze van, finom lett a lekvár is. Nem szerettem volna dzsemfixet használni, de sajnos nem lett elég vastag, mint ahogy a rendes szilvából szokott lenni, ezért kénytelen voltam a bió szilvát a dzsemvixxel elrontani, mentségemre legyen mondva, hogy nem tettem sokat.

4 tojásos piskóta változatai

· Posted in

Nem szoktam retro receptajánlót írni, nem látom értelmét ismételgetni a recepteket, de ez az összefoglaló megér egy bejegyzést.

A napokban, amikor a szilvás piskótát készítettem, feltevődött bennem a kérdés, hogy vajon hány változatát készítettem el a jó öreg, jól bevált, házi kedvenc 4 tojásos piskótareceptnek? Válaszolni ugyan nem tudtam a kérdésre, de annyit már kapásból tudtam, hogy sok változata került már az asztalra.

Aztán gép elé ültem és elkezdtem számolni. Ez lett a vége :)

  1. Szilvás piskóta
  2. Mákos piskóta
  3. Szilvás, ordás piskóta
  4. Egyszerű banános, ananászos piskóta
  5. Egyszerű cseresznyés, meggyes piskóta
  6. Egyszerű mazsolás piskóta
  7. Körtés piskóta
  8. Szőlős, málnás, kakaós  piskóta
  9. Karamellizált ananászos piskóta
  10. Diós bocipiskóta
Ez csak 10 változat :) de azt hiszem fel tudnék még sorolni jó párat, amit el lehet és el is fogok készíteni, olyant mint: barackos, epres, mazsolás stb. Mondjuk az eperről az idén lekéstem, de jövőre már nem fogok.

Szilvás piskóta

2013. augusztus 6., kedd · Posted in , ,

Sajnos nem annyira szép, mert a szilva miatt nem lehet szépen vágni, de annál finomabb! 


Hozzávalók:
  • 4 egész tojás,
  • 25 dkg cukor,
  • 25 dkg liszt,
  • 1 kávéscsésze víz,
  • 1/2 tasak sütőpor
  • kb. 50 dkg szilva.

A tojásokat szétválasztottam. A fehérjéből egy külön keverőedényben a mixerrel kemény habot vertem. A sárgákhoz hozzáadtam a cukrot és ugyancsak a mixerrel addig kavartam, amíg habos lett. Ekkor lassanként, kavarás közben hozzáadtam a vizet, a sütőporos lisztet és addig kavartam amíg csomómentes nem lett. Kanállal, óvatosan hozzáadtam a fehérjehabot is. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, ráhelyeztem a kimagolt és kettévágott szilvadarabokat, majd előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem.

David A. Kessler, MD - Muszáj annyit enni? - Hadüzenet a SÓ, a ZSÍR és a CUKOR ellen

2013. augusztus 4., vasárnap · Posted in

Lehet van olyan köztetek, aki már olvasta a könyvet, vagy tervezi elolvasni. Nos, aki nem ismeri, annak elmondom, hogy ez nem szakácskönyv, viszont szorosan kapcsolódik a blogom témájához, az egészséges táplálkozáshoz.

Engem nagyon érdekel ez a téma, ezért kértem a Park Kiadótól egy recenziós példányt, amit itt is köszönök szépen.

Nem leszek túl népszerű ezzel a sorozattal, amit a könyv alapján szeretnék indítani, ugyanis ez egy olyan téma, hogy nem szeretünk róla beszélni, beseperjük inkább a szőnyeg alá, sőt, le is tagadjuk, ha lehet. Ettől viszont a probléma nem oldódik meg, csak halasztódik, halmozódik addig, amíg talán már túl késő lesz változtatni. 

Fülszöveg:
Mi az oka annak, hogy nem bírunk gátat szabni étvágyunknak? Miért válik az evés sokszor szenvedéllyé? Vannak-e az ételben olyan anyagok, amelyek elősegítik az effajta függőség kialakulását? David A. Kessler beszédes és olykor döbbenetes példákkal mutatja be, hogy a modern élelmiszeripar úgynevezett hiperízletes ételei miképpen alakítják át az agy biokémiai folyamatait úgy, hogy kimondottan vágyjunk a zsíros, cukros és sós ételekre, noha ezek fogyasztása elhízáshoz és különféle anyagcsere-betegségekhez vezet. A szerző megszívlelendő tanácsai segítenek abban, hogy egészségünk érdekében újra átvehessük az irányítást evési szokásaink felett.

A könyv hat részből áll:
  1. Cukor, zsír, só
  2. Az élelmiszeripar,
  3. Kialakul a kondicionált túlevés
  4. A kezelés elmélete,
  5. Ételelvonó kúra,
  6. Vége a túltáplálkozásnak
Egy sorozatot szeretnék indítani a könyv kapcsán és minden fejezetről egy bejegyzést írni, összefoglalva  a fontosabb dolgokat és természetesen a véleményem fogja mindezt követni.

Remélem lesz majd köztetek olyan, akit érdekel a téma.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.