Fahéjas ribizlilekvár
Eddig mindig tisztán, vagyis ízesítés nélkül főztem a ribizlilekvárt, mert elég aromás, de idén gondoltam egyet és tettem bele egy rúd fahéjat is. Kicsit féltem az eredménytől, mert a ribizli elég "pikáns" tud lenni, de a fahéj csak emel az értékén, javítja az ízösszetételt. Nagyon finom lett.
A folyamatot nem írom le, ugyanúgy készült mint a fehér ribizli, az eljárás ugyanaz. Miután kipréseltem, a magot és a héját eltávolítottam, hozzáadtam az egy rúd fahéjat és belefőztem a lekvárba. Ebbe is tettem 3 dzsemfixet és kb. ugyanannyi cukrot, mint a másikba, tehát kb. 2,5 kg-t.
Málnás fehérribizli lekvár egresessel
Elérkezett a lekvárok ideje, beért a ribizli is. Idén külön főztem a fehér ribizlit és a pirosat, de egyiket sem tisztán, mert épp ért a málna és az egres, amiből nincs sok, magára sajnos nem lehet kifőzni, így most a fehér ribizlihez adtam kb. 2 marék piros egrest és a képen látható mennyiségű málnát, ami kb. 1 kg lehet.
Pontos mennyiségeket nem tudok mondani, mivel annyit használtunk, amennyi a kertben vol, de a folyamatot leírom.
A ribizligerezdeket megmostuk, leszemeltük és a megmosott egressel együtt feltettem főni. Addig főztem, amíg a szemek szétfőttek. Ekkor hozzáadtam a málnát is és még kb. 30 percig főztem. A málna majdnem azonnal szétfő. Utána levettem a tűzről, szűrőn átszűrtem és sűrű függönyszerű anyagon átpasszíroztam. Az így nyert levet feltettem főni és időnkénti kavargatás mellett addig főztem, amíg majdnem felére leapadt. Ez kb. 3 - 4 órát vett igénybe.
Ekkor hozzáadtam kb. 2,5 kg cukrot és 3 dzsemfixet. Sajnos ehhez muszáj, mert a ribizlinek nincs húsa, így kell valamivel sűrűsíteni. Felforraltam és üvegekbe töltöttem, majd másnapig száraz dunsztba tettem.
16 majdnem egyforma, 375 ml-es üveg lekvár lett
3 éves blogszülinapi játék - emlékeztető!
2015. június 29., hétfő
· Posted in
játék
Most már elárulom, hogy május 17-én volt 3 éves a blogom, amit sikeresen elfelejtettem, de jobb később, mint soha alapon meglesz a játék is.
Itt találjátok a játék kiírást. Mindenkit szeretettel várok és jó sütögetés kívánok mindenkinek!
Itt találjátok a játék kiírást. Mindenkit szeretettel várok és jó sütögetés kívánok mindenkinek!
Csokis meggyes piskóta
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt,
- 25 dkg margarin,
- 20 dkg porcukor,
- 4 tojás,
- 1/2 tasak sütőpor,
- 5 evőkanál tejföl,
- só,
- 75 dkg friss meggy,
- kb. 10 dkg csokoládé.
A tojások sárgáját a cukorral habosra kavartam, majd belekavartam a tejfölt,
sót, és margarint. A tojások kemény
habját és a lisztet fokozatosan szintén a
masszához adtam. Ezután a masszát kilisztezett tepsibe
töltöttem. A megmosott meggyet egyenletesen a
tészta tetejére raktam.
A csokoládét apróra vágtam és egyenletesen a tésztára szórtam.
Előmelegített sütőben, közepes tűznél kb. 40 perc alatt megsütöttem. A csokoládé szépen megolvad a sütés alatt, majd ismét megkeményszik és ropogós lesz.
A csokoládét apróra vágtam és egyenletesen a tésztára szórtam.
Előmelegített sütőben, közepes tűznél kb. 40 perc alatt megsütöttem. A csokoládé szépen megolvad a sütés alatt, majd ismét megkeményszik és ropogós lesz.
martinelli. Üzemeltető: Blogger.