Hamis feketeerdő torta

2015. június 27., szombat · Posted in , , ,

Többnyire mindenből az eredetit szeretem, de ebben az esetben kénytelen voltam hamisítani, ugyanis nem szeretem a tejszínhabot. Mindig nézegettem a szép habos feketeerdő tortákat és tudtam, hogy én ilyet sosem fogok enni. Aztán rájöttem, hogy elkészíthetem az én változatomat, amit megehetek. Nem nagyon hasonlít hozzá, de nekem megfelel.


Hozzávalók a tésztához:
  • 6 tojás,
  • 12 dkg liszt,
  • 12 dkg cukor,
  • 15 dkg sütőmargarin (72%-os),
  • 8 dkg kakaó,
  • 1/2 tasak sütőpor.
Hozzávalók a krémhez:
  • 25 dkg cukor,
  • 1 csomag vaj,
  • 3 dl tej,
  • 3 evőkanál gríz
  • 2 kávéskanál rumeszencia.
Hozzávalók a díszítéshez:
  • kimagozott meggy,
  • reszelt csokoládé.
A tojásokat a cukorral habosra kavartam, hozzáadtam a margarint, a sütőporos lisztet és simára kavartam. A masszát sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöttem és előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütöttem. Kivettem a formából és rácson hagytam kihűlni. 
Közben elkészítettem a krémet. A vajat a cukorral habosra kavartam. A tejet felforraltam, hozzáadtam a vajas masszát, addig kavartam, amíg a cukor feloldódott, ekkor óvatosan belekavartam a 3 kanál grízt és folytonos kavargatás mellett addig főztem, míg sűrű krém lett belőle. Levettem a tűzről, hozzáadtam a rumeszenciát és addig kavartam, amíg kihűlt. Erre nagyon vigyázni kell, mert ha nem kavarjuk, megbőrösödik és csomós lesz. 


A tésztát ketté vágtam, az alsó lapot megkentem bőven krémmel, majd kimagozott meggyet tettem rá. Rátettem a felső lapot és a tetejét megkentem a maradék krémmel. Egy sor kimagozott meggyel díszítettem, majd reszelt csokoládét szórtam rá és pár órára hűtőbe tettem.



Tavaszi burgonyás ragu főtt sonkával


Hozzávalók 4 személyre:
  • 75 dkg közepes nagyságú burgonya,
  • 50 dkg füstölt sonka,
  • 1 csomó leveszöldség,
  • 30 dkg mirelit zöldborsó,
  • 2 közepes fej hagyma,
  • 5 dl sonkalé,
  • 2 dl tejföl (én 15%-ost használtam),
  • 2 evőkanál liszt,
  • 2 evőkanál főzőmargarin,
  • őrölt bors,
  • só.


A sonkát megmostam és elegendő vízben feltettem főni. A burgonyát meghámoztam, megmostam, hosszában kettévágtam, majd forrásban lévő vízben kb. 10 percig főztem. 

A leveszöldséget megtisztítottam, megmostam és feldaraboltam, majd a burgonyához adtam. Néhány perccel később hozzáadtam a mirelit zöldborsót és a megtisztított hagymát (egészben).

Közben a másik megtisztított hagymát apróra vágtam, a főzőmargarinon üvegesre pároltam, majd meghintettem liszttel. Pár perc pirítás után felöntöttem a sonka főzőlevével és a tejföllel. Sóval, őrölt borssal ízesítettem, végül besűrűsítettem és beleforgattam a lecsöpögtetett zöldséget és az apró és vékony szeletekre vágott sonkát.

Zöldborsós omlett Szilvási Lajos "A néma" című regénye alapján

· Posted in ,

Más a könyv olvasásakor felfigyeltem erre az ételre, bár Szilvási nem ír konkrét receptet, csak nagyvonalúan tárja elénk a finom étel titkát. Valahogy megtetszett és nem ment ki a fejemből. Megkerestem a könyvben az erre vonatkozó részeket és elkészítettem.

Hozzávalók:
  • zöldborsó,
  • só,
  • vaj,
  • tojás.
A zöldborsót sós vízben puhára pároltam, leszűrtem és hagytam lecsepegni. Vajat tettem a serpenyőbe, hagytam olvadni, majd hozzáadtam a zöldborsót, megforgattam a vajon, ráöntöttem a felvert tojásokat és fedő alatt mindkét felét megsütöttem. Nagyon finom lett. 

Körözött

2015. június 26., péntek · Posted in ,

Most vettem észre, hogy a körözött recept nem szerepel a blogomon, így pótoltam a hiányosságot. Na nem mintha valami újat hoztam volna, szerintem mindenki ismeri ezt a finom szendvicskrémet, de lehet, hogy eszébe juttattam pár háziasszonynak, hogy ilyent is lehet készíteni :)


Hozzávalók:
  • 20 dkg tehéntúró,
  • 1 kávéskanál köménymag,
  • 1 kávéskanál pirospaprika,
  • 2 evőkanál tejföl,
  • 1 csipet őrölt bors,
  • só.
A tehéntúrót villával összetörtem, hozzáadtam a többi hozzávalót, majd kikavartam. Tetejére pirospaprikát és köménymagot szórtam.

Cseresznye dzsem

2015. június 25., csütörtök · Posted in , ,


Még sosem főztem cseresznye dzsemet, de lehet, hogy nem is ettem soha, legalább is nem emlékszem rá. Idén az volt a vágyam, hogy cseresznye dzsemet főzzek és íme, teljesült. Sajnos keveset sikerült főzni, mert ilyen áron nekem nem éri meg főleg, hogy ott a kertben a ribizli, a málna, a szeder és a szőlő. 

Hozzávalók:
  • 1,3 kg cseresznye (mag és szár nélküli súlya),
  • 20 dkg cukor,
  • 1 késhegynyi szalicil.
A cseresznyét megmostam, kimagoztam, majd feltettem főni. Addig főztem, amíg besűrűsödött. Ekkor hozzáadtam a cukrot és kavargatás mellett még főztem 10 percet. Levettem a tűzről, belekavartam a késhegynyi szalicilt, majd üvegekbe töltöttem. Rácsavartam a kupakot, felfordítottam az üvegeket és kb. 5 percig hagytam fejen állva, utána száraz dunsztba tettem másnapig.

Nagyon finom lett.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.