Orosz szelet

2015. május 16., szombat · Posted in ,

Nem tudom mi a neve ennek a fogásnak, de mi elneveztük orosz szeletnek. Sok évvel ezelőtt egy orosz eredetű magyar, Nők Lapja jellegű folyóiratban találtuk, kipróbáltuk, nagyon ízlett és megtartottuk. Csak épp a nevét felejtettük el, így elneveztük orosz szeletnek. 


Ebben az a jó, hogy gyakorlatilag  a saját levében fő meg. Zsiradék csak annyi van, amennyit a szalonna kölcsönöz neki és vizet, vagy más folyadékot egyáltalán nem kell hozzáadni.


Hozzávalók személyenként:
  • 1 - 2 szelet sertéshús,
  • 1 kis fej hagyma,
  • 1 cikk fokhagyma,
  • kevés szalonna,
  • 1 - 2 burgonya
  • só,
  • bors.


A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágtam és elhelyeztem a fólián. A fóliát akkorára hell méretezni, hogy csomagoláskor legyen elég arra, hogy betekerjük a tartalmát úgy, hogy a sütéskor keletkező gőz ne tudjon kijönni.


A szalonnára ráhelyeztem a kipotyolt, sózott, borsozott hússzeletet.


Erre ráhelyeztem a szeletekre vágott hagymát és fokhagymát és megsóztam.


Következett a hámozott és szeletekre vágott burgonya és a maradék hagyma, amit szintén megsóztam.


Összecsomagoltam  úgy, hogy a gőz ne jöjjön ki belőle.


Jénaiba tettem és sütőbe toltam. Kb. 30 - 40 percig sütöttem alacsony tűzön. Ekkor kivettem, kibontottam és mivel úgy a hús, mint a burgonya puha volt már, kibontva visszatettem kicsit, hogy piruljon, de nem kell sokat hagyni, mert csak a saját leve van és megég.

Csigapizza, vagy pizzás csiga

2015. május 15., péntek · Posted in , , ,

A pizza szerintem mindenkinél kedvenc. Az a jó benne, hogy a végtelenségig lehet variálni, a húsostól a vegetáriánus változatig, az édestől a sósig, a pikánsig stb.


Most gondoltam, hogy ne csak a feltéten variáljak, így a normális pizzaforma helyett most csigát készítettem.


Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg liszt,
  • 2,5 dkg friss élesztő,
  • 2 kávéskanál só,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • 300 ml langyos víz,
  • 3 evőkanál olíva olaj.
Hozzávalók a feltéthez:
  • házi pizzaszósz,
  • reszelt trappista (vagy más) sajt,
  • szalámi (vagy más hús, felvágott),
  • oregáno.

A langyos vízhez hozzáadtam a cukrot és az olajat, majd belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni. A lisztet a dagasztó tálba tettem, hozzáadtam és elkevertem benne a sót. Közepébe mélyedést formáltam, hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, villával kis lisztet szórtam a szélére és hagytam még kb. 5 percig futni, utána jól összedolgoztam és tésztát gyúrtam belőle.


Utána jól átgyúrtam, hogy a levegő menjen ki belőle és kb. 1 cm vastag téglalapot nyújtottam belőle.


Megkentem házi pizzaszósszal.


Megszórtam bőven oregánóval. Lehet más fűszert is használni, kinek mi a kedvence.


Rászórtam a reszelt sajtot és még egyszer megsóztam.


Majd végül rászórtam az apró kockára vágott szalámit. Feltekertem és egy ujjnyi vastag szeleteket vágtam belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem, előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem.


Vigyázni kell a feltét kiválasztására és adagolására, mert a szalámi is és a sajt is zsíros, így könnyen megtörténhet, hogy a kiolvadó zsír miatt a tészta "szalonnás" lesz. Ezt pedig mindenképp el kell kerülni.


Én igyekeztem nem túl sokat szórni rá, pont ezért.

Boros almaleves

2015. május 14., csütörtök · Posted in ,

Sokféleképp lehet elkészíteni az almalevest. Van, aki liszttel készíti, van, aki pudingporral. Én simán, tejjel szoktam készíteni, de most gondoltam, adjak hozzá kevés bort és jól tettem, mert nagyon finom lett. Kiemeli az alma ízét. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható. 


Hozzávalók 4 személyre:
  • 4 nagy savanykás alma,
  • 5 szegfűszeg,
  • 2 szem szegfűbors,
  • kb. 2 liter víz,
  • 200 ml bor,
  • 200 ml tej,
  • 1 tojás sárgája,
  • 5 - 6 evőkanál cukor.
A vizet a fűszerekkel feltettem főni. Amíg felforrt a víz, meghámoztam és kivágtam az almák magházát, majd szeletekre vágtam. Kb. 5 percig forraltam a fűszereket, utána hozzáadtam az almát, a cukrot és a bort. Hagytam kb. 8 percig főni, de vigyázni kell, mert az alma hamar szétfő. Levettem a tűzről, a tojássárgából és a tejből habarást készítettem és hozzáadtam a leveshez.

Lestyános omlett

· Posted in , ,

Megjelentek a friss fűszernövények és most az ideje kipróbálni új ízeket. Nekem most a lestyános omlett került sorra, ugyanis kaptam friss lestyánt a kertből és hallottam, hogy finom lestyános omlett.  


Hozzávalók személyenként:
  • 2 tojás,
  • 1 - 2 lestyánlevél,
  • só,
  • bors (ízlés szerint),
  • kevés olaj a sütéshez.
Felvertem a tojásokat, megsóztam és belevágtam pár levél lestyánt. Óvatosan kell bánni az adagolással, mert a lestyán nagyon erős ízű.  A teflonban kevés olajat forrósítottam, beleöntöttem a felvert tojást és mindkét oldalát megsütöttem. Aki akarja, reszelt sajtot is adhat hozzá.

Ugyanezt el lehet készíteni tárkonnya is.

Tárkonyecet vagy ecetes tárkony

2015. május 13., szerda · Posted in , , ,

... kinek hogy tetszik.

Megjelent a tárkony és itt az ideje tankolni télire. Minden évben szoktam eltenni tárkonyt, mert sokféle tárkonyos levest készítek és a tárkonyecet kiváló savanyító.


Megmostam bő vízben a tárkonyt és hagytam lecsepegni. Utána leszedtem a tárkonyleveleket a szárról és egy nagy tálban besóztam. Többszöri kavargatás, forgatás mellett hagytam 24 órát állni. Utána üvegekbe tettem és felöntöttem ecettel. Nagyon összeesik a tárkony, ezért sokat kell venni.

Használatkor a tárkonyt is belefőzöm a levesbe és után a tárkonyecettel ízesítem. Ebben az a jó, hogy az elhasznált ecetet mindig pótolom (az ecet átveszi a tárkony ízét) és így mindig tele van az üveg tárkonyecettel.


A tárkonyszárakat meg szoktam szárítani és fel szoktam használni az uborkaeltevésnél. Kiváló ízt ad az uborkának.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.