... avagy ismét az elrontott süti meséje. Bevállalom, megmutatom, nem seprem a szőnyeg alá :)
A
Szakácsmustra 11-ik fordulójára szerettem volna valamit készíteni. Lehet most sokan csúful fognak nézni rám, de nem vagyok Laci bácsi rajongó, nem sikerült neki megszerettetnie magát. Ennek ellenére kihívásnak vettem a dolgot, gondoltam akkor itt az ideje, hogy találjak egy receptet, amit elkészítem és szívesen el is fogyasztom.
Az
angyalbögyörőre esett a választás, amit Laci bácsi angyalbögyölőnek nevez. Kicsit furcsálltam, körül is néztem és inkább angyalbögyörő néven ismert. Gyerekkoromban hallottam róla, de sosem ettem, mi sosem készítettünk, tehát épp ideje lett volna kipróbálni.
Pofonegyszerű a recept, kell hozzá 50 dkg főtt burgonya lereszelve, 12 dkg liszt, 1 tojás, kevés só, ebből tésztát kell gyúrni, nudlit formálni belőle, megfőzni és ízlés szerint mákkal, mézzel, befőttel, lekvárral, vagy épp káposztával tálalni.
Megfőztem a krumplit, meghámoztam, lereszeltem, hozzáadtam a sót, a lisztet és a tojást és elkezdtem összedolgozni, de már előre láttam, hogy nem lesz jó. Tiszta ragacs volt az egész, fényévekre állt a gyúrható tésztaállagtól. Adtam hozzá még lisztet, de semmi hajlandóságot nem mutatott a massza. Valahogy megformáztam egy részét, feldaraboltam és sós vízben próbáltam megfőzni. Próbáltam, de ebből is egy nagy adag ragacs lett, így feladtam.
Szerencsére kb. 10%-án főztem meg, így a többi megmaradt. Megint felmerült a jól ismert kérdés: "Most ezzel mit csináljak?" Nálam mindig az az első, hogy megpróbálom megmenteni a beletett alapanyagokat. Sok krumplis tészta recept létezik, így sacc/kb. adtam még hozzá sót, bőven sütőporos lisztet, amíg gyúrható masszát kaptam. Sütőpapírt tettem a tepsibe és kézzel beleegyengettem a masszát úgy, hogy kb. 1 ujjnyi vastag legyen. Megsóztam a tetejét, megszórtam köménymaggal és reszelt sajttal, majd addig sütöttem, amíg a sajt elolvadt és a teteje kezdett pirulni.
Próbáltam rájönni, mi lehet az oka annak, hogy nem sikerült és egyetlen magyarázatot látok erre, mégpedig azt, hogy a mostani krumpli nem elég lisztes még, inkább ragacsos, ezért nem sikerült. A mennyiségeket betartottam, digitális mérlegen mértem, hajszál pontosan, tehát ott nem lehetett baj. És nem is a Laci bácsi hibája, ezzel tisztában vagyok.
Végül finom lett az eredmény, csak hát nem ezt szerettem volna :) Néha remekelek, de máskor pedig annyira elrontom, hogy 180 fokos fordulatot véve teljesen más lesz belőle. Az a szerencse, hogy kidobni még nem kellett semmit. Remélem ezután sem kell.