Dolgozó NőA szép, fiatal tököket megmossuk, meghámozzuk, magjukat eltávolítjuk, a tök húsát legyaluljuk, megsózzuk és néhány órán át állni hagyjuk. Kinyomkodjuk a sós levet belőle, a tököt kimosott és megszárított üvegekbe rakjuk, tetejükre egy-egy csomó megmosott kaprot teszünk, majd forralt, de lehűtött, enyhén ecetes vízzel öntjük le. Dupla celofánnal kötjük le, és 50 percig gőzöljük, majd a gőzből azonnal kivesszük.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése
Hígított eperdzsem tökkel
Dolgozó NőEgy adaghoz 2 kg eper, 50 dkg gyalult tök, 60 dkg cukor szükséges. Az eper szárát letépjük, az epret megmossuk és darabokra vágjuk. Összekeverjük a meggyalult tökkel, a cukorral, és ép zománcú edényben addig főzzük állandó kavargatás mellett, amíg kocsonyásodni kezd. Melegen üvegekbe töltjük, lezárjuk, és kb. 15 percig gőzöljük. A dzsem ízén nem érződik a töltőanyag.
Tök télire üvegben tartósítószer nélkül
Dolgozó Nő - 1973 júliusAz ép, friss tököt hámozzuk le, gyaluljuk meg, s anélkül, hogy megsóznánk, rakjuk üvegekbe. Forraljunk gyengén ecetes, cukros vizet, s amikor teljesen kihűlt, töltsük tele az üvegeket. Kötözzük le, gőzöljük 30 - 40 percig, az üvegeket másnapig hagyjuk vízben. Használatkor öntsük el a levét.
Tök sóban
Fehér húsú spárgatököt használjunk erre a célra. A kemény héjú, sárgásfehér húsú, elöregedett nyersanyag nem alkalmas tartósításra. A megmosott, megszikkadt tököt hosszában kettévágjuk, belét, magházát kikaparjuk úgy, hogy a felületén nyálkás rész ne maradjon. Ezután a tököt meghámozzuk, 15 - 20 percig vízben áztatjuk, jól megmossuk, majd tökgyalun legyaluljuk. Egy kiló zöldséghez 4 dkg sót számítva egyenletesen besózzuk, és 4 - 5 órán át állni hagyjuk. Ritka szövésű vászon- vagy tüllzacskóba tesszük, és hagyjuk jól lecsurogni. A tökszeleteket szélesebb szájú üvegekbe rakjuk, ügyelve, hogy ne törjük össze. Alul egy réteg kaprot, erre ujjnyi durván őrölt konyhasót (1 kg zöldséghez 6 dkg-ot) majd két ujjnyi tököt, azután ismét kaprot, sót és tököt teszünk. A lekötött üvegeket hüvős helyen tároljuk. Az így eltett tököt felhasználás előtt alaposan ki kell áztatni.
Dolgozó Nő - 1988 augusztus
Tökbefőtt
A dinnyebefőtthöz hasonlóan készül. A tököt azonban nem szeletelni szokták, hanem karalábévájóval kis gömböcskéket vágjunk belőle. Tehetünk hozzá a vanílián kívül pár szelet citromot is. Nagyon szép, mutatós befőttek ezek, jóízűek és torták díszítéséhez, töltelékek ízesítéséhez kitűnően használhatók.
Dolgozó Nő
Tökfőzelék télire, üvegben
A tököt hámozzuk meg, vágjuk ketté, szedjük ki a magvas belsejét, gyaluljuk meg, hintsük meg kevés sóval. Egy óra múlva nyomkodjuk ki a levét, tegyük lazán üvegekbe, s töltsük fel gyengén ecetes vízzel (1 liter vízhez 1 dl ecetet számítsunk). Tetejére szórjunk kevés szalicilt, kötözzük le, gőzöljük ki.
Dolgozó Nő – 1973.
augusztus
Tök sóban télire
"A tököt legyaluljuk, megsózzuk és kb. 2 órán át állni hagyjuk. Kinyomjuk a levét, az üveg aljára egy réteg sót, erre tököt teszünk, jó erősen lenyomkodva. Új réteg sót, arra ismét tököt, majd újra sót rakunk, és ezt addig ismételjük, míg az üveg megtelik. Tetejére só kerüljön. A rétegek közé ízlés szerint egy - egy kis csomó, jól megmosott és megtisztított kaprot is tehetünk. Szorosan lekötjük. "
Dolgozó Nő - 1982 július
martinelli. Üzemeltető: Blogger.