Dolgozó Nő - 1982 június"A kettőt keverhetjük is. A szép, ép szemű, érett gyümölcsöt megmossuk, jól lecsurgatjuk, kimagoljuk, majd a levét szitán lecsurgatjuk. Ezt a levet szörpnek használhatjuk. A gyümölcsöt ép zománcú vagy porcelánedényben óvatosan kevergetve addig főzzük, míg a húsa szétesik. Ha a meggyel kevertük a cseresznyét, akkor előbb a meggyet külön főzzük mintegy negyedóráig és azután adjuk hozzá a cseresznyét. H a dzsem leves, félrehúzzuk. Másnap újra főzzük, míg elég sűrű, de még leve van. Előmelegített száraz üvegekbe öntjük, tölthetünk bele egy kiskanál tiszta szeszt, vagy rumot, lekötjük, és 40 percig gőzöljük. "
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cukor nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése
Meggybefőtt, szilvabefőtt cukor nélkül
2012. június 7., csütörtök
· Posted in
befőttek,
befőzés,
cukor nélkül,
Dolgozó Nő recepttár,
meggy,
szilva
"Az érett, hibátlan gyümölcsöt szárától megtisztítva megmossuk, szitán lecsepegtetjük, kimagozzuk és előkészített (mosószeres meleg vízben kimosott, többször kiöblített) nagyobb befőttesüvegekbe rakjuk. Egy - egy megtelt literes üveg tetejére csapott mokkáskanálnyi tartósítószert teszünk, majd az üvegeket kigőzöljük a következőképpen: az egyenként újságpapírba göngyölt üvegeket megfelelő nagyságú edénybe állítjuk, az edényt az üvegek kétharmadáig vízzel töltjük fel, és a víz forrástól számítva a meggyel telt üvegeket 10 percig, a szilvával telieket pedig 15 percig gőzöljük. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni."
Dolgozó Nő - 1982 június
Cseresznyeszörp cukor nélkül
Forrás: Dolgozó Nő, 1982 június"A jól megérett fekete cseresznye a legjobb hozzá. A gyümölcsöt kimagoljuk, a magok felét összetörjük, és vízzel 15 percig főzzük. Leszűrjük a levet, ruhán, gézen is és a kimagolt gyümölcshöz adjuk addig főzve ezzel, míg a gyümölcs minden levét kiadja. Még egyszer átszűrjük, palackokba öntjük, lekötjük és a forrástól számítva 20 percig gőzöljük. Cukor nélkül is fogyasztható."
Eperdzsem cukor nélkül
Forrás: Dolgozó Nő, 1982 június."A földieper édes, könnyen erjedő gyümölcs, ezért csak frissen szedett, ép szemeket használjunk fel erre a célra. Az epret szitán átmossuk, és porcelán vagy ép zománcú lábosban felforraljuk, hogy a levét jól kiadja. Kavarni, összetörni nem szabad! Előmelegített, tiszta, száraz üvegekbe tesszük, a tetejére tölthetünk egy kanál rumot. Lekötjük és 50 percig gőzöljük. A gőzölő lében hagyjuk kihűlni, és harmadnap újra gőzöljük, de akkor csak 30 percig. Mivel erősen leves gyümölcs, nem töltjük tele az üvegeket, hanem kétujjnyi helyet hagyunk a képződő lének."
martinelli. Üzemeltető: Blogger.