Ez megint egy egyszerű, hamar elkészíthető fogás. Gyakran szoktam ilyet készíteni, mert hamar megy. Most úgy gondoltam, hogy ideje kipróbálni a friss kakukkfüvet, ugyanis tegnap sikerült szert tenni rá. Szárítottat szoktam használni, de frissel még sosem dolgoztam.
Hozzávalók 2 személyre:
- 2 csirkecomb,
- 60 - 70 dkg újburgonya,
- 2 nagy fej hagyma,
- 3 cikk fokhagyma,
- 0,5 dl olíva olaj,
- só,
- bors,
- pár ágacska friss kakukkfű.
A jénai aljára öntöttem az olaj felét, hagymát meghámoztam, felszeleteltem és felét a jénai aljára helyeztem, mellé pedig a három cikk fokhagymát.
Rátettem a megnyúzott, elvágott csirkecombokat, megsóztam, borsoztam.
Rátettem a meghámozott és kockára vágott burgonyát, a maradék hagymát, rátettem a friss kakukkfű ágacskákat, ráöntöttem a maradék olajat és ismét megsóztam. Vizet nem kell adni hozzá, mert van elég víz a húsban is, a burgonyában is ahhoz, hogy megpuhuljon.
Rátettem a jénai fedelét, sütőbe toltam, és közepes lángon kb. 45 percig sütöttem. Utána levettem a fedőt, megszurkáltam a húst és mivel már puha volt, visszatettem, hogy még piruljon kicsit, de már fedő nélkül. Kb. 15 perc múlva kivettem és tálaltam is.
Kedvencem! Miért nyúztad meg? Szegény combocska :-) Vagy zsírosabb volt?
VálaszTörlésMindig megnyúzom, a bőrét sosem használom fel.
Törlés