Nem szoktam ezeket a hozzávalókat így párosítani, de a véletlen úgy hozta, hogy csirkevágás után maradt 2 db csirkemáj, amivel nem igazán lehet mit kezdeni, ugyanis nagyon kevés. Így hozzáadtam a rizi-bizihez. Jó ötlet volt, mert nagyon finom.
Hozzávalók:
- hagyma,
- kevés olaj,
- pirospaprika,
- borsó,
- rizs,
- csirkemáj,
- só,
- kevés olaj.
A hagymát apróra vágtam, forró olajban megdinszteltem, majd
hozzáadtam a pirospaprikát is. Két kavarás után felöntöttem
kevés vízzel és hozzáadtam a májat. Az én borsóm most
történetesen konzervből volt, ezért nem kellett főzni de, ha
friss borsóból készítettem volna, akkor a májjal együtt főztem
volna. Külön, sós vízben puhára főztem a rizst, majd
amikor már minden puha volt, a májhoz adtam a borsót, és a rizst
is. Finoman megkavartam, vigyázva arra, hogy ne törjem össze a
májat. Sót csak fogyasztáskor adtam hozzá mert, ha a májat fövés
közben megsózzuk, kemény lesz.