Hankkánál láttam ezt a receptet és azonnal elhatároztam, hogy én is elkészítem. Az összetevők alapján nagyon tetszett és tényleg villámgyors. Kicsit változtattam rajta: kristálycukrot használtam és kevesebbet (8 ek helyett csak 6-ot tettem), mert szerintem így is elég. A csökkentett mennyiséggel is azt mondták nekem, hogy édes. Szerintem nem nagyon édes, ennyi kell bele.
Hozzávalók:
- 50 dkg tehéntúró,
- 20 dkg cukor,
- 1 dl tej,
- 10 + 2 evőkanál olaj,
- 50 dkg liszt,
- csipet só,
- 1 csomag sütőpor (én mézes pogácsának való, ízesített sütőport használtam),
- 6 evőkanál cukor,
- 4 evőkanál kakaó.
A tehéntúrót a cukorral mixerrel jól
elkevertem, fokozatosan hozzáadtam a tejet és végül a 10
evőkanál olajat. A lisztet a keverő tálba tettem, hozzáadtam a
sót és a sütőport, majd a tehéntúrós masszát is. Jól
összedolgoztam majd a tésztát két részre osztottam,
mindkét részt téglalap alakúra nyújtottam. Megkentem 1-1
evőkanál olajjal, majd rászórtam 4-4 evőkanál cukrot és 2-2
evőkanál kakaót. Feltekertem és kb. 2 cm széles szeletekre
vágtam. Sütőpapírral kibélelt tepsire fektettem, előmelegített
sütőben készre sütöttem.
Úgy döntöttem, hogy ezt a receptet fogom ezután darázsfészek
receptnek megtartani, mert nagyon hamar elkészül, nem kell
keleszteni, mivel nem kelt tészta, nem is puffaszt, ráadásul nem
is szárad meg, letakarva napok múlva is friss marad.
Ugye, milyen finom, és tényleg villámgyors! Nagyon jó kis tésztája van, ahogy írod, nem puffaszt és nem szárad ki! Szívesen elkapnék egyet-kettőt a tányérodról! :)
VálaszTörlésA tied is szép szerintem, nagyonis:)
VálaszTörlésKöszi!
VálaszTörlés